BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyeztetett szervizdíjdrágítás

"Adok-kapok" megállapodás alapján számolhattak el az általános megállapodásban szereplőnél magasabb óradíjat egyes szakszervizek a gépjármű-biztosítások terhére. Az ügylet azonban - amelyet már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgál - a biztosítóknak is előnyös lehetett.

Folyik a versenyfelügyeleti vizsgálat a kartellgyanús márkakereskedők és a biztosítók vélt öszszejátszása kapcsán, mely a gépjármű-biztosításokhoz köthető rezsióradíjak indokolatlan emelése miatt indult júniusban. A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségét (Gémosz), a két legnagyobb hazai gépjárműfelelősség-biztosítót és három biztosítási alkuszcéget érintő vizsgálat indoka: "Alapos gyanú merült fel arra, hogy a vállalkozások egymáshoz kapcsolódó gazdasági tevékenységükkel a gazdasági versenyt korlátozták." A közleményből nem derült ki azonban, hogy miből állt a korlátozás, és kinek is okozhatott hátrányt az esetleges összejátszás.

A lapunk által megkérdezett, de neve elhallgatását kérő szakértő szerint a verseny ott sérülhetett, hogy néhány preferált cég a biztosító által általánosan megengedett árnál többet számlázhatott az óradíjakra. A szakértő szerint valamilyen adok-kapok akcióról lehet szó, például a biztosító termékeinek eladásáért cserébe engedhette a túlszámlázást. Erre egy márkakereskedőnek lehetősége van, ugyanis az eladott autók mellé ajánlhatja a számára kedvezményt nyújtó társaság biztosítását, míg egy kizárólag szervizeléssel foglalkozó társaság nehezebben tud ilyen alkut kötni. Amennyiben ehhez hasonló öszszejátszásról van szó, nem nehéz kitalálni, melyik piaci szereplőktől származhattak a GVH közleményében leírt "előzetes információk". A magyarországi szervizárakkal kapcsolatban azt szeretné az EU, hogy azok 2007-re érjék el az uniós szintet. Ez azonban nehezen megy, hiszen az áremelések maximális mértékét a biztosítók határozzák meg, és szerződött partnereiknek nem engedik az alapanyagok, az energiahordozók és a munkaerő árának átlagos növekedése feletti drágítást.

A hazai szervizóradíjak még messze vannak a nyugat-európai színvonaltól - amit az Ausztriából átjáró autótulajdonosok példája is mutat.A szervizek áremelései hátterében nemcsak a költségarányos növelés húzódik meg, hanem a bevételkiesés kompenzálása is - mutattak rá egyes piaci szakértők. Az újautó-eladások volumene az elmúlt évek növekedéséhez képest stagnálást mutat, ráadásul a márkakereskedőknek a kiélezett verseny következtében a gépjármű-értékesítéseknél a haszonkulcsot is számottevően mérsékelniük kellett. Ezt a kiesést pedig valahol be kell hozniuk - magyarázták a szakértők -, s ennek az egyik fő forrását a szervizköltségek növelése jelenti. Egy-egy szerviz értelemszerűen több biztosítóval is szerződik, ám az már több tényezőtől, például a szerviz helyzetétől, elismertségétől is függ, hogy milyen óradíjban állapodnak meg. Ez valódi versenypiac, és a vitathatatlanul erős szervizpozíciók mellett is kemények az ártárgyalások - fogalmazott Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító kommunikációs igazgatója. Az idén a szervizóradíjak emelkedése 5-15 százalék között mozgott - mondták érdeklődésünkre az OTP Garancia Biztosítónál. A díjak emelkedése minden évben nagyobb mértékű, mint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások ára. Jelenleg az óradíj - szervizminőségtől függően - átlagosan 5000-8000 forint között van a fényezési munkálatoknál, és mintegy tíz százalékkal kisebb a karosszérialakatos-munkáknál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.