Éves tervén felül a Synergon
Remek első féléves nyereségadatról számolt be a Synergon csoport, miután a tavalyi 14,1 és az első negyedévi 81 millió forintnál is sokkal jobb teljesítményre voltak képesek ez év második negyedévében. A közel 313 millió forint egyébként meghaladja az éves tervben szereplő 168 millió forintos eredménytervet is. A társaság ugyanakkor mindezt úgy értékeli, hogy az első hat hónapot a terveknek megfelelően zárták. Gond - az első negyedévhez hasonlóan - az árbevétel csökkenésével van, miután az első félévi 8,4 milliárd forint 13 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi adattól. Mindezt a cégcsoportnál azzal magyarázzák, hogy az elmúlt évben elindult lassú gazdasági növekedés az informatikai területen csak minimális mértékben éreztette hatását. Az it-piac növekedése ugyanis folyamatosan az infláció szintje alatt maradt, elsősorban az államigazgatási szektor visszaesése miatt.
A várakozások feletti nyereség elérésében viszont nagyban segített, hogy stabilan növekedett az árbevételen belül a magasabb nyereségtartalmú szolgáltatások aránya, és az értékesítési költségek folyamatos csökkenése hatékonyságnövekedést okozott.


