BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező fejlemények az ÁÉB-nél

Az ÁÉB a hét elején közleményben megjelentetett rekordnak mondható - 10,8 milliárd forintos banki és 11,6 milliárd forintos csoportszintű - eredményeit némileg árnyalják a társaság tegnapi hivatalos gyorsjelentésének részletei. Többek között kiderül, hogy a kereskedelmi bank szintjén 7,6 százalékos - csoportszinten közel 16 százalékos - eredménynövekedés oroszlánrésze származik a pénzügyi műveletek óriási, banki szinten háromszoros, konszolidáltan pedig több mint három és félszeres növekedéséből, ami a banknál 3 milliárdról emelkedett kilencre, a csoportnál meg 2,9 milliárdról 10 milliárd forint fölé. Az eredménykimutatás megjegyzéséből kiderül, hogy az ugrás elsősorban a bank eszközstruktúrája változtatásának, illetve a forint-dollár árfolyam kedvező alakulásának köszönhető.

A kamat- és kamatjellegű bevételek ugyanakkor az előző év azonos időszakához képest közel 25 százalékkal - csoportszinten 14,2-ről 10,7 milliárd forintra, a banknál pedig 13,8-ről 10,7 százalékra - csökkentek. Mindez vélhetően a nagy összegű hitelek és korábbi áruhitel-konstrukciókban kihelyezett állományok lejáratának következménye. Mivel az ebből felszabaduló forrásokat pénzügyi befektetésekbe csoportosította át a hitelintézet, hozzájárult ez is a pénzügyi eredmény javulásához.

A mostani féléves eredményt módosította, hogy több kockázatos oroszországi hitel miatt a tavalyi 0,2-ről négymilliárd forintra emelte a bank kockázati céltartalékait, amely megfelel a hitelintézet azon 2005-ös tervének, miszerint 15-20 százalékkal fogja csökkenteni orosz kihelyezéseit.

A rekorderedménnyel az ÁÉB korábban is erős tőkeellátottsága ebben a fél évben több mint 90 milliárd forintra nőtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.