BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Midihitel: nem versenyképes

Eddig nem váltott ki óriási érdeklődést a kis- és középvállalkozások körében a Midihitel nevű támogatott konstrukció. A szerény érdeklődést az magyarázza, hogy az állami támogatás mellett nyújtott egyéb hitelek, illetve a kereskedelmi banki termékek csábítóbb alternatívát jelentenek a potenciális ügyfelek számára. Megoldást az új, módosított konstrukció megjelenése hozhat.

A legfeljebb huszonötmillió forintos hitelt kínáló Midihitel konstrukcióhoz több bank is kapcsolódott a kezdetektől fogva, ám az ügyféligények igen mérsékelt számban érkeztek - derül ki a lapunk által megkérdezett hitelintézetek nyilatkozataiból. A Volksbankban mindezt azzal magyarázzák, hogy néhány népszerű és sikeres állami hitelprogram (Széchenyi kártya, Európa hitel), illetve a hitelintézet által kínált kedvezőbb finanszírozási konstrukciók helyettesítő, illetve kiszorító hatása érvényesült és érvényesül ma is.

Hasonlóan nyilatkoztak az Erste Banknál is, mondván, az ügyfelek a deviza alapú jelzáloghitelt választották az egyszerű és gyors hitelbírálat, a tetszőleges felhasználási lehetőség, illetve a kamata miatt. (Az Ersténél a deviza alapú jelzáloghitel havi kamata LIBOR/ Euribor plusz 6 százalék, míg a Midihitelnél Bubor plusz 3,5 százalék.) S úgy tűnik, az ügyfeleket az sem tántorította el a deviza alapú konstrukciótól, hogy árfolyamkockázatnak vannak kitéve, a kedvező árazás háttérbe szorítja az egyéb szempontokat. A CIB Bank ügyfelei körében is népszerűbbnek bizonyultak a bank saját fejlesztésű konstrukciói, amelyeket döntően deviza alapon igénylik a vállalkozások (az ingatlanfedezetes hitelek esetén például jelenleg évi 6, illetve 7,5 százalék a kamat).

A Midihitel legnagyobb "ellenfelének" tehát a deviza alapú konstrukció bizonyult. A Midihitel csak forint alapú, változó kamatozású, ezzel szemben az Inter-Európa Bank kisvállalkozói, elsősorban ingatlanfedezetes hitele, a Partner kölcsön lehet forint, euró vagy svájci frank alapú is, nem beszélve arról, hogy az utóbbi esetben a futamidő teljes idejére fix kamatozású konstrukciót kapnak kézhez az ügyfelek - hasonlította össze a két konstrukciót az Inter-Európa Bank kisvállalkozói üzletága. (Így például egy ötéves futamidejű kölcsön esetén svájci frank alapon 5,50, forint alapon pedig 10 százalék körüli kamat mellett juthat hitelhez az ügyfél.) Emellett lényeges különbség az is, hogy a Midihitelnél a fejlesztési költség minimum 25 százalékát kell saját erőből biztosítani, ezzel szemben a Partner kölcsönnél, mivel szabad felhasználású, nincs ilyen előírás. Igaz, a Midihitel mellett szólhatott, hogy a lehetséges hitelösszeg legfeljebb 25 millió forint (a Partner kölcsöné jelenleg 20 millió), míg a futamidő maximum 7 év (a Partnernél 5 év). Ami a hitelbírálatot illeti, egy-két hétre tehető, s a cégdokumentumok tekintetében nincs jelentős különbség, ám míg a Midihitelt legfeljebb 700 millió forintos nettó árbevételű cégek igényelhetik, addig a Partner kölcsönnél 250 millió forint jelenti a határt - tették hozzá az IEB-ben.

A lapunk által megkérdezett hitelintézetek ugyanakkor úgy vélik, hogy a Midihitel programban változtatásai javíthatnak a termék "esélyein". A konstrukció ugyanis a jelenlegi formájában megszűnik, és a Midihitel az árfolyam-garanciás rendszerben működő Sikeres Magyarországért vállalkozásfejlesztési hitelprogram részévé válik. Az ily módon átalakított Midihitel a vállalkozók számára kedvezőbb feltételeket kínál - hangsúlyozták a CIB Banknál. A jelenlegi 3 év kamattámogatás helyett ugyanis a teljes futamidőre megkapják az árfolyam-garanciát, és a kamatkondíciók is kedvezőbben alakulnak majd. Sokat nyom ugyanis a latban, hogy a kamat ebben az esetben is Euribor alapúvá válik - mondták a HVB Bankban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.