Ebben az évben elmarad az október, november környékén szokásos banki tülekedés az önkormányzati számlavezetőkért: január óta ugyanis a helyi önkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy hónapfordulókor - tehát mindig elsejével - új számlavezető hitelintézetet válasszanak. A változás ugyanakkor - eddig - nem hozott drámai fordulatot, hiszen az első fél évben mindössze öt számlavezetői kiírás volt, s ez a háromezernél több ügyfélhez mérten nem tekinthető túlzott mértékűnek.
A csekély érdeklődésnek részben az is magyarázata lehet, hogy a helyi önkormányzatok - főként a kisebbek - esetenként maguk sincsenek tisztában a lehetőségeikkel, csak a működésüket közvetlenül érintő jogszabályváltozásokat kísérik figyelemmel. Ráadásul - vélekednek a piaci szereplők - egy helyi önkormányzat önszántából csak akkor néz új számlavezető után, ha drágállja a szolgáltatáscsomagot, vagy komoly minőségi kifogásai vannak. Szintén visszatartó erőt jelent a közbeszerzési törvényben szereplő alacsony - jelenleg kétmilliós - értékhatár, hiszen a pályáztatás költségei egy kisebb településnél elvihetik az olcsóbb banki szolgáltatásból származó hasznot.
A sűrűbb - gyakorlatilag folyamatos - bankváltási lehetőség a korábbinál nagyobb versenyre ösztönözheti a bankokat, ezzel párhuzamosan gyorsabb terjeszkedési módot is teremt az akvizíciós lehetőségeket kereső piaci szereplőknek - vélekedett a változás kapcsán egy néhány napja tartott sajtótájékoztatón Keményné Koncz Ildikó, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatója. Ezzel együtt véleménye szerint nem várható, hogy az önkormányzatok tömegesen kezdenének új számlavezetőt keresni, de hosszabb távon mindenképpen élénkülhet a piac.
Hasonlóan vélekedtek a kérdésről az OTP Banknál: a hitelintézet által közöltek szerint az önkormányzatok döntési szabadságát indokolatlanul korlátozó szabály volt az évi egyszeri bankválasztási lehetőség, a nagyobb mozgástér azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok emiatt évente akár többször is cserélnék számlavezetőjüket. A változtatási szándékra irányuló döntéskor mérlegelni kell, hogy a számlavezetési szolgáltatás is közbeszerzésieljárás-köteles, és mind az eljárás lefolytatásának, mind a tényleges bankváltásnak jelentős időigénye és költségvonzata van. Az OTP Bank tapasztalatai azt mutatják, hogy azok az ügyfelek, amelyek elégedettek számlavezető bankjuk szolgáltatásaival, az új szabályok ellenére sem gondolkodnak a bankváltás lehetőségén, és ezt a számlavezetésre kiírt pályázatok alacsony száma is alátámasztja.
Az önkormányzati ügyfeleknél egyébként - annak ellenére, hogy költségtakarékos működésre kényszerített intézményekről van szó - nem csak az ár az egyedüli tényező, amely alapján számlavezetőt választanak. Az OTP Bank tapasztalatai alapján az önkormányzatok az összességében legelőnyösebb szolgáltatást részesítik előnyben, tehát az árazáson kívül a biztonság, a kiszámíthatóság, a szolgáltatás komplexitása és színvonala, a szakértelem és a tapasztalat is nagy jelentőségű számukra. Az önkormányzati ügyfelek választási szempontjai között a rendszeres, személyes kapcsolattartást is kiemelt elemként emlegetik a bankok. (BM)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.