BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Katrina a biztosítókat is sújtja

Úgy tűnik, hogy az egyes becslések szerint több mint 108 milliárd dolláros gazdasági kárt okozó Katrina hurrikán a legnagyobb amerikai biztosítási esemény a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások és az 1992-es Andrew hurrikán óta. Erősen megoszlanak a vélemények a pontos kárösszegeket illetően - derül ki a hírügynökségi jelentésekből.

Szinte minden szakértő osztja azt a véleményt, hogy a régió biztosításai komoly drágulásnak indulnak a közeljövőben. A 21,6 milliárd dolláros kárt okozó Andrew korábban soha nem látott magasságokba tolta a térség lakásbiztosítási díjait, míg a 2001-es terrortámadás érezhetően megdrágította a kereskedelmi létesítmények biztosításait. Az 1992-es katasztrófát követően Floridában évente az ingatlan értékének három százalékát is elkérik. Borúlátó elemzők szerint számos biztosító tartalékait kimerítik a Katrina által okozott károk, amelyek emiatt kénytelenek lesznek díjat emelni az érintett térségen kívül is. A díjemelés pedig könnyen továbbgyűrűzhet a szektortársaknál is.

A biztosított károk csak 20-35 milliárd dollárt tesznek ki, mivel a nem biztosított infrastrukturális létesítmények szenvedték el a legnagyobb veszteségeket - véli a kaliforniai Risk Management Solutions. A társaság szerint szintén tetemes összegre, napi közel 100 millió dollárra rúg az a közvetett kár, amely a működésképtelenné vált, időlegesen leállt vállalatokat terhelik.

A New Orleans-i State Farm Mutual Automobile biztosító eddig több mint 50 ezer bejelentést kapott, és a szám a híradások szerint percről percre nő. A második legnagyobb nem életbiztosító, a Royal & Sun Alliance csoport várhatóan mínusz 46 millió dollárral ússza meg a Katrinát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.