BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtakarítás a gyermekek jövője érdekében

A gyermek jövőjéről való gondoskodás ma már nemcsak azt jelenti, hogy a szülők segítenek az első lakás megvásárlásában - mutat rá Gaál Csaba, az OTP-Garancia Biztosító életbiztosítási főosztályának vezetője azzal kapcsolatban, hogy kutatások szerint a lakosság 20 százaléka (a 30-49 éveseknek pedig közel 40 százaléka) elsősorban gyermeke jövőjéről gondoskodik megtakarításával. Mind többen ismerik fel, hogy egy jó iskola, egy idegen nyelv anyanyelvi környezetben való elsajátítása legalább olyan értékes ajándék a szülőtől, mint az otthonteremtésben való segítség. Ma már elérhető a piacon olyan gondoskodási termék, amely segít rendszeres, kisebb összegű megtakarításokkal felkészülni a gyermek jövőbeni egyetemi életének, külföldi tartózkodásának finanszírozására is. Így tervezhetővé válnak azok a későbbi jelentős kiadások, amelyeket rendszeres jelenbeni megtakarításokkal lehet finanszírozni. Ám mivel váratlan balesetek, betegségek kétségessé tehetik a tervek megvalósulását, a takarékoskodás biztosítási védelem nélkül nem jelenthet teljes megnyugvást. Ezért a biztosító átvállalja a megtakarító szerepét, és garantálja, hogy a tervezett megtakarítás a szükséges időben mégis rendelkezésre álljon. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.