Napi tipp: megtakarítani lehetetlen
Pénteken árnyalatnyit gyengült a forint az euróval szemben, emellett az államkötvénypiacon kissé megemelkedtek a hozamok. Drámai mozgások a pénzpiacokon nem történtek, a viszszafogott reakció a pénteki bejelentésnek volt köszönhető, amely a költségvetés Eurostat által alkalmazott statisztikai elszámolását érintette. Mivel a bejelentésnek alapvetően nem változtatták meg a következő évekre vonatkozó költségvetési kilátásokat, ezért a hatás is visszafogott maradhatott. Nagyobb elmozdulásra a forint, illetve a hozamok esetében akkor lehet számítani, amikor a széles befektetői közönség számára is kiderül: a költségvetési intézményeken megtakarítani lehetetlen - figyelmeztet Samu János, a Concorde Rt. elemzője.
Bár a kormány 2004-ben és 2005-ben is zárolt tömérdek költségvetési előirányzatot, úgy tűnik, egyik döntés sem csökkentette a költségvetés hiányát. Átfogó, bátor reformok hiányában az eurócsatlakozás feltételének számító háromszázalékos deficit 2008-as teljesítése puszta ábránd. A forint, illetve elsősorban a hozamok pedig azt sínylik meg igazán, ha a befektetők tömegesen a 2010-es eurócsatlakozás helyett inkább egy 2014-es dátumban hisznek, talán a nem túl távoli jövőben.
A másodlagos állampapírpiac egységesen hozamemelkedéssel reagált, az öszszes lejáraton ezzel szembesülhettek a befektetők. Az eurót stabilanimmáron stabilan 245 forint felett jegyezték.


