Szeptemberben a medve az úr
Szeptemberben elérkezhet a szakértők által jósolt lefelé irányuló korrekció a magyar értékpapírpiacon. A BUX az év első nyolc hónapjában mintegy 50 százalékkal növekedett, ez már nem igazán támasztható alá fundamentálisan a szakértők szerint. Ez inkább csak a feltörekvő országok alapjaiba áramló friss tőkének volt köszönhető, az elemzők ugyanis a reális értéket a jelenlegi 22 ezer helyett inkább 20 ezer pont közelébe teszik.
Az elmúlt egy hétben egyébként megtörni látszik a tőkebeáramlás lendülete is, miután a növekedés egyetlen alap 227 millió dolláros tőkebeáramlásának köszönhető - közölte a Portfólió.hu. Az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika fejlődő piacai) régió teljes tőkeáramlása ugyanis e nélkül negatív irányba fordult volna. A fejlődő piacok összes régiója kisebb tőkekivonást szenvedett el, amelyek közül a leglátványosabb talán az indiai piac volt, ahonnan 22 millió dollár távozott.
Az EMEA régió idei összesített tőkebeáramlása 3,65 milliárd dollárt ért el. A globális fejlődő részvényalapok összességében 167,2 millió dollár friss nettó tőkét vonzottak az elmúlt egy hétben, ez kevesebb mint fele a 2005-ös 354 millió dolláros heti átlagnak. Ezek az alapok idén 12 milliárd dollárt vonzottak, ez 1,5 milliárddal haladja meg a teljes tavalyi összeget.
A szeptember hónap a statisztikai adatok alapján sem túl kedvező az árfolyam növekedéséhez. Az elmúlt hét évet vizsgálva ugyanis csupán tavaly emelkedett a kilencedik hónapban az index, akkor is csak 3,2 százalékot. A legnagyobb veszteséget pedig az 1998-as orosz válság idején kellett elszenvedniük a befektetőknek, akkor 13,1 százalékkal csökkent egy hónap alatt a BUX értéke. Szeptember 2001 óta abból a szempontból is érdekes, hogy az amerikai terrortámadás miatt a befektetők figyelmének középpontjába került. Érdekes egyébként, hogy a 2001. szeptember 11-i 4 százalékos visszaesést követően minden évben emelkedett az index értéke ezen a napon. Hosszabb távon azonban a kilátások nagyon jók, hiszen a nagy nemzetközi befektetési alapok változatlanul jelentős összegeket fektetnek be a térségben és a tőzsdei cégek eredmény-előrejelzéseinek pozitív korrekciója valószínűsíthető.


