BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra veszik a kárpótlási jegyet

Megsokasodtak a kiaggatott "kárpótlási jegyet vennék" táblák Budapest utcáin. Jelenleg a tőzsdén ezerforintos névértéken eladható, a privatizációs vásárlásoknál pedig 174,2 százalékos árfolyamon beszámítandó kárpótlási jegyekért van, aki 1500-2000 forintot is megad - feltételekkel persze.

A főváros forgalmasabb utcáin az utóbbi napokban több helyen is megjelent, kárpótlási jegyek vásárlásáról szóló hirdetések mögött vélhetően földvételi szándék húzódik meg. Az ÁPV Rt. ügyfélszolgálatán megtudtuk, hogy a nagyobb privatizációk alkalmával rendszeresen élhet(ne) a vásárló a teljes ár tíz, esetleg húsz százalékáig kárpótlási jegy beszámításával. Jelenleg a vagyonkezelő a legjobb vásárló a piacon, ugyanis a jogszabályok miatt kénytelen 174,2 százalékos árfolyamon, azaz 1742 forintért beszámítani a jegyeket. Az utóbbi években azonban egyik nagyobb ügyletnél - sem az agrárvállalatok, sem a Malév, sem pedig az Antenna Hungária vevői - nem akartak élni ezzel a lehetőséggel, ugyanis a jogszabály értelmében az ajánlat beadásakor letétbe kell helyezni a felhasználni kívánt kárpótlási jegyeket. Ha tehát valaki csupán a privatizálás okán venne nagy menynyiséget belőlük, akkor vesztes pályázat esetén alkalmasint nyakán maradna a csomag.

A mostani utcai "kampány" azonban úgy tűnik, csak néhány magánszemély akciója. Csak a határozatos (tehát az eredeti tulajdonos által felajánlott) kárpótlási jegyeket keresik, amelyek tulajdonosának minimum 1991-től Budapesten kell laknia. Ezekért a papírokért viszont készpénzben 1500 forintot fizetnek. Amennyiben földárverésen hasznosítanák, akkor még egy szerződés aláírására is kérik az eladót, amelyben a föld tulajdonjogát számára átengedi. (Az eredeti kárpótoltak lesznek ugyanis - névre szóló jegyeikért cserébe - az árveréseken vásárolt földek tulajdonosai.) Arra a kérdésre, hogy vajon meddig él a kedvező árajánlat, a válasz: "nem tudom, ameddig a pénzemből futja".

Némi internetes szörfölgetés után egyéb hasonló ajánlatot is sikerült találnunk. Egy másik "üzletember" 2000 forintot is hajlandó lett volna adni egy kisebb, néhány száz ezer forint nagyságú kárpótlásijegy-pakettért - szintén földárverés céljára.

A vagyonkezelő ügyfélszolgálatosa figyelmeztet: ajánlatos vigyázni az utcai vásárlókkal, mert visszaélhetnek a jegybirtokos tulajdonába került földdel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.