72 dolláron a Brent-olaj - óvatosság a részvénypiacokon
A nagy nyugat-európai részvénypiacok kedden többnyire veszteségekkel kezdtek, az óvatosságot az emelkedő olajárak indokolták. A Brent, hordónként 72 dolláron, új csúcsot ért el. A bányatáraságok és az olajvállalatok kedden is nyertek a kőolaj és az ipari nyersanyagok további drágulása miatt, de a fejlett technológiai szektort lehúzta a Philips 1,3 százalékos vesztesége. Az első negyedévben az adózott eredménye 37 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, de messze elmaradt az elemzői előrejelzésektől. A német RWE közüzemi szolgáltató 2,6 százalékot vesztett, mert a keddtől vásárolt részvényei már nem jogosítanak a tavalyi osztalékra (ex-dividend). A Hennes & Mauritz divatárucég 0,7 százalékot vesztett, miután márciusról stagnáló értékesítést jelentett. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékkal 1366,32 pontra csökkent kedd reggel. Hétfőn és előtte pénteken a piacok zárva voltak. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 több mint 14 pontos nyereséggel nyitott kedden, és nyitás után háromnegyed órával 13,8 pontos, azaz 0,23 százalékos nyereségnél járt. A piac hétfőn és előtte pénteken zárva volt. A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 majdnem 11,4 pontos veszteséggel indult, és nyitás után háromnegyed órával 24,79 pontos, azaz 0,42 százalékos veszteségnél tartott. Hétfőn és előtte pénteken a piac zárva volt. Párizsban a CAC-40 több mint 0,6 pontos veszteséggel rajtolt, és nyitás után háromnegyed órával 12,76 pontos, azaz 0,25 százalékos veszteségben volt. Hétfőn és előtte pénteken a piac zárva volt. Kedd reggel az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 72,00 dollár volt a legközelebbi határidőre, májusi szállításra az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében - a legújabb csúcson -, 54 centtel drágább a hétfői zárónál. Kedden tőzsdenyitáskor az euró 1,2241 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, a hétfői New York-i késői 1,2254 dollár után. A dollár kedden megszilárdult az euróval szemben is, miután hétfőn 1 százalékot vesztett, mert a piaci meggyőződés legújabban ismét arra hajlik, hogy a Fed bizonyára hamarosan befejezi a 2004. júniusban kezdett kamatemelés-sorozatát. (MTI-Eco)


