Rekordév volt Európában
Az európai lízingpiaci kép azonban korántsem tekinthető egységesnek: a növekedés motorjának a közel tízszázalékos szeletet kihasító kelet-közép-európai térség bizonyult, a finanszírozott eszközök volumene ebben a szegmensben 47,67 százalékkal erősödött. A térség fejletlenségét mutatja azonban, hogy még mindig a gépjárművek teszik ki a piac legnagyobb részarányát, míg ingatlanlízing alig-alig fordul elő, s a nyugati átlagnál jóval kisebb a gép-berendezés részaránya is. A második legnagyobb növekedési ütemet a skandináv országok könyvelhették el (27,4 százalékos bővülés), amelyet a mediterrán országok (Portugália, Spanyol-, Görögország, Ciprus) követtek 22,6 százalékkal.
Az európai lízingpiac legnagyobb szereplőinél korántsem lehetett ilyen dinamikát tapasztalni, azaz a tendencia nem változott az előző évekhez képest. Az olasz piac mintegy 17 százalékkal bővült, ám ez elsősorban az ingatlanlízing megugrásának volt köszönhető, míg Németországban 11, Franciaországban mintegy hét, Nagy-Britanniában pedig négy százalékkal nőtt a finanszírozás volumene. Az európai lízingpiac tavalyi ugrása mögött egy másik tényező is meghúzódik, az ingatlanlízing ágazat bővülése – mutatott rá Jean-Marc Mignerey –, hiszen míg a berendezések terén 16 százalékos erősödést könyvelhettek el az elmúlt évben a szereplők, addig az ingatlannál ez 25-öt tett ki.
Az európai lízingpiacon uralkodó kettősséget – szerény növekedést produkáló Nyugat-Európa, dinamikus bővülés északon és keleten – az idén is érezhető lesz a szakemberek szerint. S mint a Leaseurope vezetése fogalmazott: az újonnan csatlakozók lízingpiacán is változik az összkép, az egyes üzletágak aránya kezd közelíteni a régi EU-tagországokéhoz, azaz a gépjármű- és teherautó-üzletág aránya mérséklődik, s egyre nagyobb arányt hasítanak ki a gépek-berendezések és az ingatlan.
A legnagyobb bővülést az idén is a közép-európai szegmenstől várja a piac, éppen ezért korántsem váratlan lépés a Leaseurope részéről, hogy egyre keletebbre megy. Tavaly négy új taggal bővült ebből a föderáció, felvette sorai közé Bosznia-Hercegovinát, Szerbia és Montenegrót, Ukrajnát és Oroszországot. A keleti régióban megbúvó növekedési potenciál volt a fő oka annak is, hogy a gépjármű- és tehergépjármű-bérleti szolgáltatást nyújtó piacon jelen lévő Ecatra tavaly év végén egyesült a Leaseurope-pal. A Nyugat-Európa határain túli expanzió volt ugyanis az Ecatra nem titkolt célja a fúzióval, hiszen a szervezet a kelet-közép-európai régióban mindeddig nem volt jelen.
Rugalmas hazai lízingcégek
Nyerges László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára úgy látja, a hazai piacon ugyan 2005 volt az első év, amikor egy számjegyű növekedést könyvelhetett el az ágazat, ám az 1070 milliárd forintos volumen így is 9,9 százalékos bővülést takar.A főtitkár úgy látja, a hazai lízingcégek a vártnál jóval rugalmasabban reagáltak a kialakult helyzetre, azaz az autófinanszírozási piac tavalyi és ez évre várható stagnálását látva egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a gép-berendezés üzletágra és az ingatlanlízingre.
Ez már a tavalyi számokban is észlelhető volt, hiszen a gép-berendezés ágazat közel 44 százalékkal tudott bővülni, míg az ingatlanlízing duplázott. Igaz, az aránya így is csak 6 százalékot tesz ki, szemben az európai 18 százalékos átlaggal.
Az ingatlanlízing terén ráadásul több hazai piaci szereplő nyitott a lakossági szegmens felé, s elindították a lakáslízinget, amely egyébként az európai ingatlanlízing-üzletágon belül 17 százalékos részaránnyal bír.
A főtitkár úgy látja, a hazai lízingcégek a vártnál jóval rugalmasabban reagáltak a kialakult helyzetre, azaz az autófinanszírozási piac tavalyi és ez évre várható stagnálását látva egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a gép-berendezés üzletágra és az ingatlanlízingre.
Ez már a tavalyi számokban is észlelhető volt, hiszen a gép-berendezés ágazat közel 44 százalékkal tudott bővülni, míg az ingatlanlízing duplázott. Igaz, az aránya így is csak 6 százalékot tesz ki, szemben az európai 18 százalékos átlaggal.
Az ingatlanlízing terén ráadásul több hazai piaci szereplő nyitott a lakossági szegmens felé, s elindították a lakáslízinget, amely egyébként az európai ingatlanlízing-üzletágon belül 17 százalékos részaránnyal bír. -->


