BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csányi minimalizálta adóbefizetését

Május utolsó napján már a 211 forintos osztalékszelvény nélkül forogtak az OTP részvényei – a papírokat tulajdonló befektetők június 12-től számíthatnak a kifizetésre -, s ez többeket is „akcióra” késztetett - írja a FigyelőNet. A magánszemélyek ugyanis, akik adót fizetnének az osztalék után, inkább átkötötték a papírokat cégek részére. Így tettek az OTP vezetői is.
Május 26-án Csányi Sándor, elnök-vezérigazgató 7200 forintos részényenkénti áron 530 ezer OTP törzsrészvényt értékesített az általa egy személyben tulajdonolt Bonitás 2002 Kft-nek. Három nappal később pedig Spéder Zoltán, az OTP Bank Rt. alelnöke, vezérigazgató-helyettese 7200 forintos részvényenkénti árfolyamon 1,380 millió OTP törzsrészvényt értékesített a 96,67 százalékban tulajdonában lévő A64 Vagyonkezelő Kft.-nek. Spéder úgy nyilatkozott a tranzakció kapcsán, hogy a „portfólió átcsoportosítást a gazdálkodási ésszerűség érdekében valósítottam meg”. Több elemző is úgy fogalmazott a FigyelőNetnek, hogy OTP-tulajdonosok a forrásadó kikerülése érdekében tették ezt a lépést. Igaz, hogy ez egy jogszerű, tőzsdei ügylet volt, azonban világosan látszik, hogy kedvezőbb adózás, adó-minimalizálás elérése volt ezzel Csányi és Spéder célja. (FigyelőNet)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.