BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezermilliárdokban mérhető növekedés: Lélektani határokon túl a bankok

A bankszektor bizonyos lélektaninak tekintett határokat lépett át fejlődésében 2006 első negyedévében - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a pénzügyi szektor fejlődéséről készült negyedéves jelentésében. A PSZÁF első helyen azt emeli ki, hogy folytatódott a bankszektor rendkívül gyors növekedése. A mérlegfőösszeg egy negyedév alatt 6,22 százalékkal növekedett, 17.565 milliárd forintról 18.659 milliárd forintra. Tizenkét hónap alatt több mint háromezer milliárd forinttal nőtt a banki eszközök értéke, ez 21,5 százalékos éves növekedésnek felel meg, pedig az első negyedévre az alacsonyabb növekedés a jellemző. Tavaly az első negyedévében kerek három, 2004. első három hónapjában pedig 2,2 százalékkal nőtt a bankok mérlegfőösszege, miközben az ezekre az évekre jellemző éves növekedési ütemek 17,8 százalék és 11,5 százalék volt. Az elemzés további gyorsuló növekedésre számít bár megjegyzi, hogy a rendkívül magas növekedési ütemben szerepet játszott a hazai valuta árfolyamának alakulása is. A forint az euróhoz képest az időszak végére 4-5 százalékot romlott, valamivel kisebb volt a romlás mértéke a svájci frankhoz képest. Mivel a devizában nominált eszközök március végén a teljes banki eszközállomány negyven százalékát tették ki, a forint árfolyam változása 1,5 – 2 százalékkal növelhette a bankok mérlegfőösszegét - állapítják meg az elemzés készítői. A jelentés szerint "minőségi szempontból más, új állapot" jött létre ahhoz képest, amikor a mérlegtételek zöme még forintban jelent meg a bankoknál azzal, hogy 2006 első negyedévében már a teljes forrásállomány 33 százaléka, a teljes eszközállománynak pedig 40,5 százalék volt devizában nominálva. A devizatételek aránya az eszközökön belül egy év alatt közel 7 százalék ponttal nőtt: 33,7 százalékról 40,5 százalékra, míg 2006 első negyedében több mint 2 százalék ponttal nőtt a devizaeszközök aránya. Az összes hitel 5,3 százalékkal nőtt az első negyedévben, ebből a háztartások hitelei 6 százalékkal, a vállalkozások hitelei 3,2 százalékkal bővültek. Az összes hitel 21,4 százalékkal nőtt tizenkét hónap alatt, a háztartási hitelek 33,2 százalékkal, a vállalkozások hitelei csak 13,8 százalékkal. A jelentés kiemeli, hogy az adatok alapján megállapítható: forinthiteleket váltanak át "most már nagyobb mértékben devizahitelekre". (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.