BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ferihegy tulajdonosáról szól a mai nap

Az amerikai és ázsiai piacokat követve süllyed a mai délelőtt Európa, ugyanis a Federal Reserve elnökének tegnapi beszéde a kamatemelések folytatására enged következtetni. A gyengülést az Anglo American és a Nokia vezeti, melyek a legérzékenyebbekk a gazdasági növekedésre, ugyanis befektetői vélemények szerint a további kamatemelések miatt lassul majd a világgazdaság bővülésének üteme. A kevés emelkedő papír egyike volt Ferihegy tulajdonosa, a BAA, mely annak hatására gyarapodott, hogy a spanyol Ferroviallal sikerült megállapodnia a brit társaság 10,3 milliárd fontos felvásárlásáról, illetve, hogy visszautasította a Goldman Sachs által vezetett befektetői csoport ajánlatát. A bányavállalatok közül az Anglo 3,1%-kal süllyedt 2031 pennyre, a BHP Billiton 3,6%-kal 1001,5 pennyre. Az elemzők ennek kapcsán megjegyezték, hogy azok a cégek, melyek a legjobb nyereségekkel álltak elő, mindig könnyen sérülnek ilyen helyzetekben. A UBS eközben 2,1%-kal csúszott lefelé 136,5 svájci frankra, a BNP Paribas 1,4%-kal 71,75 euróra. Őket érinti ugyanis a legérzékenyebben a kamatemelés. A technológiai részvények ereszkedését a Nokia vezette: 2,4%-kal 16,28 euróra esett vissza az árfolyama. Az Infineon 2,1%-kal gyengült 8,75 euróra. Az indexek közül a londoni FTSE100 1,1%-kal hanyatlott 5700 pontra, a párizsi CAC40 1,4%-kal 4849 pontra, míg a frankfurti DAX egy százalékkal 5568 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 egy százalékkal ereszkedett 2904 pontra, a prágai PX50 0,9%-kal 1352 pontra, a moszkvai RTS pedig 2,3%-kal 1508 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.