Indul a tisztogatás: a Tisza-kormány kirúgta az állami csúcsvezetőt, egy másikat Tarr Zoltánnál jelentettek fel – „Szemenszedett hazugság”
Megkezdődött a beígért tisztogatás: Kármán András pénzügyminiszter felmentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesi posztjáról Demeter Tamás pénzügyőr altábornagyot szerdán. A felmentést a tárcavezető a Facebook-oldalán jelentette be.

Tájékoztatása szerint a tábornok feladatkörét a felmentés időpontjában a hivatal Bűnügyi Főigazgatóságának főigazgatója, Domokos Ferenc dandártábornok veszi át, biztosítva a szakterület folytonos és fennakadásmentes működését.
Ókovács Szilvesztert is betámadták
A Magyar Állami Operaház főigazgatójának azonnali felfüggesztését és tevékenységének kivizsgálását kérte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének küldöttgyűlése a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztertől szerdán nyílt levélben. Ókovács Szilveszter visszautasította a vádakat, és közölte: kész együttműködni a tevékenységét érintő esetleges vizsgálatok lefolytatásában.
A szervezet azzal indokolta kérését Tarr Zoltánhoz, hogy az Operaházban hosszú évek óta személyes indíttatású,
minden szakmaiságot nélkülöző elbocsátások zajlanak Ókovács Szilveszter „kifejezett személyes döntései alapján”.
Közölték: a főigazgató megszüntette lényegében valamennyi magánénekes, karmester, rendező, korrepetitor munkaviszonyban történő foglalkoztatását, és ezeket az európai és a magyarországi hagyományoktól egyaránt idegen intézkedéseket rendre a gazdasági célszerűségre, valamint csoportos létszámleépítésre hivatkozva hozta meg.
Magyarországon az Operaház jelentette a felsorolt előadóművészeti tevékenységek képviselőinek gyakorlatilag egyetlen tényleges foglalkoztatási helyszínét - tették hozzá.
A főigazgató „megszüntette a főrendező és más vezető előadóművészeti ágak munkaügyi pozícióit, felszámolva saját szakmai munkájának minden belső és külső kontrollját”, amivel „megteremtette az intézmény szakmai döntéseinek szubjektív alapját”.
A főigazgató semmilyen együttműködést nem alakított ki a magyar zene- és táncművészet egyetemeivel, éppen ellenkezőleg, foglalkoztatáspolitikájában az ott végzők rendszeresen hátrányt szenvedtek
– írták.
Ókovács Szilveszter „közel félszáz esetben az elbocsátás eszközét használta azokkal szemben, akik bármilyen véleményt mertek kifejezni”, „munkáltatói erőfölényével visszaélve igyekezett elüldözni azokat a művészeket, munkavállalókat, akik szakszervezeti tisztségviselőként képviselték a tagság érdekeit” – áll a nyílt levélben.
Ókovács Szilveszter minden munkaügyi pert elvesztett
Arról is írtak, hogy a főigazgató „gyakorlatilag az összes munkaügyi pert elvesztette”, intézkedései mégis helyrehozhatatlan károkat okoztak az előadóművészek pályafutásában, különösen az egyébként is rövid időig tartó balettművészi pályán tevékenykedők szakmai karrierjében, ebből következően személyes életében.
A „perek elvesztése a főigazgatót nem rendítették meg, sőt inkább jól ismert magatartását erősítették”. A magyar költségvetés, az adófizetők pénze számolatlanul állt rendelkezésére, néhány százmillió forintos perveszteség a főigazgató helyzetét meg sem érintette, akkor sem, amikor a főigazgatói pályázaton szinte senki nem támogatta újabb kinevezését a szakmai bizottság tagjai közül – tudatták.
Meggyőződésünk szerint az elmúlt másfél évtized alatt a vezetőség által kialakított alkotó-idegen atmoszféra Ókovács Szilveszter és vezetőtársainak egyéni karrierjét szolgáló intézménnyé tette az Operaházat, aláásta a dalszínház addig európai szinten is elismert egyedi nemzeti arculatát és művészi hírnevét
– olvasható a nyílt levélben.
A Magyar Állami Operaház közleményét juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta, hogy főigazgatója visszautasítja a szakszervezet vádjait, „különös tekintettel az intézményi vagyongazdálkodás terén leírtakra”.
A közlemény szerint a levél szerzői olyan meghaladott működési formákat hiányolnak, amelyek fenntarthatatlanná váltak, és nincsenek összhangban „sem a felelős intézményvezetői magatartással, sem a 21. századi kőszínházi opera- és balettjáték nemzetközi gyakorlatával”.
„A Magyar Állami Operaház főigazgatója a nyílt levelet a parlamenti választások utáni közhangulat meglovagolására tett kísérletként értékeli, amelyet a főigazgatóval és politikai meggyőződésével és közéleti szerepvállalásával kapcsolatos ellenérzés, valamint az évtizedek során megváltozott működési feltételekkel való szembenézés hiánya mozgat” – írták, hozzátéve: a főigazgató áll a fenntartó rendelkezésére és kész együttműködni a tevékenységét érintő esetleges vizsgálatok lefolytatásában.
Ókovács Szilveszter az Index kérdéseire adott válaszában a nyílt levélben foglaltakat így értékelte: „szemenszedett hazugság”, „teljesen téves értékítélet” és „az opera- és balettvilág jelene kapcsán kínzó ismerethiány”.


