BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmincszázalékos bővülés

Eszközértékben dupla akkora szeletet hasít ki a számítástechnikai berendezések és egyéb elektronikus eszközök finanszírozási piaca, mint egy éve – a Magyar Lízingszövetség első háromhavi adatai szerint. A 4,3 milliárd forintos részesedés még így is mindössze 2 százalékot jelent a teljes piacból, amely jóval a nyugat-európai átlag alatti.

Az ügyfélkör bővülése ugyan hullámzó tendenciát mutat, dinamikusan fejlődő, mintegy 30 százalék növekedésű piacról beszélhetünk – fogalmazott Korsós Zoltán, a CIB Lízing Csoport gép-berendezési üzletágának vezetője.

Viszonylag kevesen foglalkoznak ezzel az ágazattal, ennek az okát abban látja Stift László, a szegmensben piacvezető Siemens Finance country managere, hogy a kockázatok felmérése komoly szakmai hátteret kíván. Éppen ezért nem is várható újabb cégek belépése erre a kockázatosnak tartott piacra, jóllehet Stift László úgy látja: az elmúlt időszak lízingpiaci tendenciája egyértelműen a specializálódás irányába mutat. A Siemens Finance esetében éppen az IT-Office, az elektronika tekinthető ilyen területnek, amely a konszernen belül adott mérnöki és eszközpiaci tudás bázisára épült.

Mi jelenti a legnagyobb kockázatot a műszerek, az IT terén? A legnagyobb nehézség az eszközök újraértékesítési lehetőségeinek korlátozott volta, a gyors elavulásnak köszönhetően – mutatott rá Báti Balázs, a Budapest Lízing vezérigazgatója. (Jóval rövidebb futamidők jellemzik ezt a piacot, mint a lízingpiac többi részét, hiszen ez illeszkedik az amortizációhoz: 36 hónapnál hosszabb futamidőre ritkán van példa.) Hasonlóan nyilatkozott a többi piaci szereplő is, mondván, az újraértékesítési piac jóval gyengébb más eszközökéhez képest, ennek az oka az erkölcsi avulás, a műszaki fejlesztések robbanásszerű felgyorsulása, az új technikák nagyon gyors megjelenése. Ez kiküszöbölhető a vendorokkal kötött szerződésekkel, ez biztosítja, hogy a futamidő letelte után nem marad a lízingcégek „nyakán” az elektronikai eszköz, illetve megoldást jelenthet a nagyon alacsony maradványérték-megállapítás. Bár mint Safcsák Richárd, a HVB Leasing ügyvezető igazgatója megjegyezte: ez utóbbi megoldást viszont a cégek nem üdvözlik. Az egyik leglényegesebb kérdés a vállalat szempontjából ugyanis, hogy operatív lízingként tarthassák számon, ám a rövid futamidő miatt a nemzetközi számviteli szabályok miatt mindenképpen pénzügyi lízingnek minősül.

A cégek a magas maradványértékben lennének érdekelve, ezt viszont a lízingcégek nem mernék bevállalni – magyarázta Safcsák Richárd, aki szerint ezt egy biztosító, úgynevezett maradványérték-garantáló cég bevonásával lehetne megoldani, amelyen a HVB Leasing is dolgozik.

Stift László szerint ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy az ágazat penetrációja pár éves távlatban nőjön. A kis- és középvállalkozások részéről abszolút érezhető az eszközbázisú finanszírozás iránti igény, ugyanakkor egyéb külső biztosítékok bevonása éppen ebben az ügyfélkörben problémás – mutatott rá a Siemens Finance country managere.

A kis- és középvállalkozások mindenképpen bázist jelentenek – mutattak rá a CIB Lízing Csoportnál is, hozzátéve: a lízingcégek, az egyéb eszközök szűkülő piacai miatt is, egyre jobban nyitnak már az induló kkv-k irányába.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.