Megállapodás a szövetségek között
Együttműködési megállapodást írt alá a Hazai Nyugdíjpénztárak Országos Szövetsége (HNYOSZ) és a Stabilitás Pénztárszövetség tegnap a budapesti nyugdíj-konferencián. Az együttműködéssel a két szervezet a nyugdíjpénztári rendszerek jobb átláthatóságát, valamint az ágazat eredményeinek érthetőbb bemutatását szeretné elérni. A Stabilitás 2,447 ezer, míg a HNYOSZ 247 ezer (magán- és önkéntes) pénztári tagot tömörít, amellyel az együttműködők a magán-nyugdíjpénztári rendszer 76 százalékát, míg az önkéntes pénztári tagok több mint 60 százalékát képviselik. A konferencián Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2010-re összeomlik az állami nyugdíjpillér, amennyiben nem alakul át.
A feszültségek csökkentése érdekében Hamecz István, a jegybank vezető elemzője a nyugdíjkorhatár felemelését, a jelenlegi ár- és jövedelemnövekedéshez igazított nyugdíjemelési rendszer kizárólag árnövekedés-alapúvá alakítását javasolja. A jegybank szakértőinek számításai szerint a nyugdíjkorhatárt 70 évre kell emelni. A legnagyobb vitát javaslatai közül az váltotta ki, hogy a magánnyudíjpénztárakba a jövedelem 8 helyett 7 százalékát irányítaná a vezető elemző. VG


