Megegyezés a világtőzsdéről
Máris több az ellenzője, mint az elégedetten pártolók száma, pedig még alig jelentették be, hogy a New York Stock Exchange-et (NYSE) működtető NYSE Group és az öt tőzsdét összefogó páneurópai Euronext NV vezetése megegyezett a fúzióról.
A NYSE Euronext néven működő tőzsdetársaság létrehozása „jelentős előnnyel jár a részvényesek, a részvénykibocsátók és a kereskedők számára” – közölte lapunkkal az egyenlőkként való összeolvadásról szóló bejelentésben a két tőzsde.
A 14 300 milliárd dollárt meghaladó kapitalizációjával a világ legnagyobb tőzsdéje a NYSE Group 7,78 milliárd eurót (9,96 milliárd dollárt) fizetne európai kiszemeltjéért. Az Euronext jelenleg a világ hatodik legnagyobbja 3250 milliárdos kapitalizációjával, ám mint táblázatunk mutatja, a harmadik Nasdaq és a hatodik Euronext között is rendkívül csekély a kapitalizációbeli eltérés.
Az új tőzsde igazgatóságának elnöke az Euronext mostani felügyelőbizottságának vezetője, Jan Michiel Hessels, az új vezérigazgató pedig John A. Thain, a NYSE jelenlegi vezérigazgatója lenne. Thain a fúziótól három éven belül 450 millió dolláros megtakarítást vár. Mindenképpen fel kell hívni arra a figyelmet – mondják megfigyelők –, hogy a megegyezéssel még nem jön létre az NYSE Euronext transzatlanti tőzsde. Az összeolvadásról a két börze rendkívüli közgyűlésein a részvényesek döntenek majd, a fúziót jóvá kell hagyniuk az illetékes hatóságoknak, felügyeleteknek is. Így az egyesülés – ha minden a tervek szerint megy – hat hónapon belül jöhet létre.
Egyes tulajdonosok már most ellenzik a megállapodást. A fő érv: „a globális kereskedés egy ernyő alá hozása nagyon sok pénzbe kerülne, és feltehetően az amerikaiaknak viselnék ennek terhét, az európaiak meg élveznék a gyümölcsét”. E negatívumok pedig lelassíthatják a NYSE vezetését a fúzió útján. VG
Rekordforgalom az európai börzéken
Nyolcvan százalékkal, 174 millióra nőtt az Euronext tőzsdén regisztrált kötések száma májusban az előző év azonos időszakához képest. A 7,9 milliós átlagos napi tranzakcióval új rekordot döntött a világ legnagyobb derivatív tőzsdéjét működtető komplexum.Új csúcsot értek el a német tőzsdék is: májusban 565 milliárd euróra emelkedett az ország börzéinek kötési volumene, ez egy év alatt 116 százalékos növekedés.
Új csúcsot értek el a német tőzsdék is: májusban 565 milliárd euróra emelkedett az ország börzéinek kötési volumene, ez egy év alatt 116 százalékos növekedés. -->


