BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megijedtek a befektetők a jegybankelnök beszédétől

Az Anglo American, a Nokia és a UBS vezette a mai napon az ereszkedést ez európai piacokon, miután a tegnapi Ben Bernanke-beszéd miatt megijedtek a befektetők a további kamatemelésektől. Egyes elemzők nehéz kőnek nevezték a Fed-elnök szavait, melyek ránehezedtek ma a részvénypiacokra, különösen pedig az iparvállalatokra. Az infláció réme most együtt jelent meg a lassuló növekedés veszélyével - tették hozzá. Meglepte azonban az üzletkötőket a voltilitás mértéke is, mely a mai napon jelentkezett, s úgy látják, hogy megszűnt a befektetők étvágya a kockázat iránt. A 17 nyugat-európai tőzsdemutató mindegyike süllyed, de az MSCI Emerging Market Index is második napja esik, ma 1,1%-kal 750,88 pontra. A bányavállalatok közül az Anglo American 3,8%-kal zuhant 2016 pennyre, a BHP Billiton 4,1%-kal 996,5 pennyre, a Vedanta 6,7%-kal 1317 pennyre. A bankok közül a UBS 2,3%-kal süllyedt 136,2 svájci frankra, a BNP Paribas másfél százalékkal 71,70 euróra. A technológiai részvények közül a Nokia 2,8%-kal hanyatlott 16,21 euróra, az Infineon pedig 2,9%-kal 8,70 euróra. A kevés emelkedő részvény között volt Ferihegy üzemeltetője, a BAA, mely elfogadta a spanyol Ferrovial akvizíciós ajánlatát. A Ferrovial 3,1%-kal süllyedt 58,90 euróra. Ami az indexeket illeti: a londoni FTSE100 másfél százalékkal csúszott lefelé 5676 pontra, a párizsi CAC40 2,1%-kal 4814 pontra, míg a frankfurti DAX 1,6%-kal 5530 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 2,8%-kal szakadt 2851 pontra, a prágai PX50 1,7%-kal 1341 pontra, a moszkvai RTS pedig 4,5%-kal 1473 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.