BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vágtázó tőzsdei kezdet

Volt mit ünnepelnie első tőzsdenapján a Bank of China (BoC) vezetésének. A hongkongi tőzsdére részvényeinek csupán 10,5 százalékát bocsátó állami hitelintézet az első napon 15 százalékos árfolyam-emelkedést ért el. Az eset jócskán túlszárnyalta a nemzetközi sajtóban megjelenő legvérmesebb várakozásokat is, hiszen a hongkongi börze napközben is alig mutatott komolyabb mozgást, miközben a BoC papírjaiért az utcán nem kevesebb, mint egymillió ember állt sorban. Az elemzők a nap végén rögtön ki is számolták, hogy részvényértékét nézve a BoC 107 milliárd dollárt ér, és ezzel azonnal a világ tíz legnagyobb bankja közé került. (Összehasonlításképpen: a legnagyobb német hitelintézet, a Deutsche Bank tőzsdei értéke 60 milliárd dollár, míg az OTP-é kevesebb mint tízmilliárd dollár.)

A hatalmas sikert a bank vezetői Kína nemzetközi pénzügyi piacokon játszott növekvő szerepével magyarázták. Az elmúlt hat évben ez volt a legnagyobb értékű tőzsdére lépés a világon. Ráadásul a BoC saját honfitársait előzte le: a tavaly tőzsdére ment China Construction Bankot, illetve a Bank of Communicationt. Azóta mindkettő árfolyama elképesztő mértékben – sorrendben 80, illetve 50 százalékkal – emelkedett. A nagy siker láttán a parkettre léphet nemsokára a legnagyobb kínai hitelintézetet, az Industrial and Commercial Bank is.

A BoC egyébként a legnagyobb külföldi jelenlétet magáénak mondható bank az országban, amelynek 70 százalékát még mindig az állam tartja a markában. Már a Mao-érában tarthatott fent külföldi fiókokat, mint külkereskedelemre specializálódott intézmény.

Jelenleg öt kontinensen, a világ 25 országában van jelen a társaság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.