BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási forgalom a hazai értéktőzsdén

Megbolydult a börze, ahol a tegnapi részvényforgalom megközelítette a 145 milliárd forintot: ennél nagyobbra eddig csak egyszer – ugyancsak az idén – akadt példa. Egyedül az OTP forgalma 133 milliárd forintot tett ki, ráadásul kétszázalékos csökkenés mellett. A vezető magyar bank részvénypiacán két megakötés volt, amely fix kötés keretében valósult meg, értékük csaknem 103 milliárd forint volt, és percekkel a tőzsdezárás előtt jöttek létre, 7080 forinton. (Ennek megfelelően értékük a teljes kapitalizáció öt százalékát teszi ki.)

A reggeli meredek árzuhanásból már sejteni lehetett, hogy készül valami az OTP piacán. Az óriáskötések és a magas részvényforgalom magyarázatát a bank meg is adta. Közleményben tudatták, hogy az OTP csoport a tulajdonában lévő saját részvényeit, illetve azok egy részét átváltható kötvénystruktúra (ICES) megvalósítása révén értékesíti. Az átváltható kötvényeket az Opus Securities SA bocsátja ki, ezek OTP-törzsrészvényekre válthatók majd át. A pénzügyi teljesítés várható időpontja 2006. október 31., az ügylet fő szervezője és egyedüli könyvvezetője a Merrill Lynch International. Az átváltható kötvényeket a tervek szerint bevezetik a Luxemburgi Értéktőzsdére.

A kibocsátás zártkörű értékesítés keretében történik külföldi intézményi befektetők részére, kivéve az amerikai értékpapírtörvény korlátozása alá eső befektetőket. A hitelintézet közleménye szerint az ügyletből befolyó összeget a bank az orosz Investsberbank és a Raiffeisen Bank Ukraine megvásárlásának részbeni finanszírozására használja fel. A hivatalos közlemény szerint 2007-ben az OTP Bank elsősorban az újonnan akvirált pénzintézetek konszolidálására fordítja a figyelmét. Az említett akvizíciók fennmaradó részének finanszírozására az OTP Bank a közeljövőben egy lejárat nélküli, járulékos kölcsöntőkekötvény kibocsátását tervezi.

A bank tőkebevonásával kapcsolatban megszólaló elemzők szerint az átváltható kötvény kibocsátása megfelelt az előzetes várakozásoknak, hiszen a bank vezetői már korábban jelezték: tőkebevonásra lesz szükség, amelynek egy részét a sajátrészvény-állomány monetizálása biztosítja majd. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.