BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét nő a lakossági betétállomány

Bank. Véget ért a háztartási szektor bankbetéteinek júniusban kezdődött apadása: 2006. novemberben a lakossági betétállomány 85,9 milliárd forinttal, 5688,7 milliárdra emelkedett, így sem sikerült azonban elérnie az év eleji 5724,3 milliárd forintos állományszinteket – derül ki a Magyar Nemzeti Bank által publikált monetáris mérlegadatokból.

Úgy tűnik, a lakosság egyre kevésbé tekint a betétekre hoszszú távú befektetésként, hiszen a látra szóló betétek állománya 59,8 milliárd forinttal, az éven belül lekötött konstrukcióké pedig 26 milliárddal emelkedtek. Az éven túli lekötés eközben mindössze 0,1 milliárd forinttal bővült. A betéteken belül továbbra is az állomány 85 százalékát jelentő forinthitelek dominálnak, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapok betétcsökkenése idején a devizabetétek állománya szinte töretlenül emelkedett.

Az októberi megtorpanást követően folytatódott a lakossági hitelek évek óta tartó emelkedése is, az állomány 60 milliárd forinttal, 4676,6 milliárdra duzzadt.

A devizakonstrukciók továbbra is kedveltek a lakosság körében. Miközben a forintban denominált hitelek állománya 2005 novembere óta alig több mint egy százalékkal bővült, a devizakonstrukciók 88,6 százalékos éves növekedést értek el. A devizahitelek részaránya így 41,8 százalékra emelkedett, ez több mint 50 százalékos részaránybővülést jelent egy év alatt. Októberhez képest nem változott a lakossági hitelek összetétele: a lakáskölcsönök továbbra is az állomány 57, míg a fogyasztási hitelek 36 százalékát teszik ki az állománynak (a maradék 7 százalékon az egyéb kölcsönök osztoznak). A lakáshitelek harmada devizában denominált, ez 2005 novembere óta mindössze 18 százalékkal bővült. A fogyasztási hitelek 57 százalékát tartják nyilván devizában, ezen állománybővülési üteme 44 százalékos volt egy év alatt. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.