BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A forint lehúzza a bankokat

Meglehetősen szolid negyedéves számokat produkálhatott a hazai bankszektor, a svájci frankkal és az euróval szemben is erős forint miatt ugyanis komoly mértékben leértékelődtek a devizahitel-állományok. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint csak márciusban közel kétszázmilliárd forinttal rontotta a hitelállományokat az erős forintárfolyam, ebből a nem pénzügyi vállalatok 88, a háztartások pedig 76 milliárddal részesedtek.

Az árfolyamváltozás hitelekre gyakorolt kedvezőtlen hatásait jól szemlélteti, hogy a háztartásoknak márciusban 86,2 milliárd forinttal növekedtek a tranzakciók – tehát a kihelyezések és visszafizetések – után a devizahiteleik, viszont ez a növekmény a hazai fizetőeszköz erősödése miatt alig több mint tízmilliárdra apadt. Az árfolyamváltozás hatásai ráadásul a háztartási szektornál kiemelten jelentkeznek, hiszen az új kihelyezések többsége már devizában, főként svájci frankban történik. (A forinthitelek állománya hosszú hónapok óta stagnál vagy enyhén csökken, tehát az új kihelyezések még a folyó törlesztéseket sem tudják fedezni.)

A háztartások hitelein belül a legszembetűnőbb változás a lakáscélú kölcsönöknél következett be, ugyanis azoknál márciusban 5,2 milliárd forinttal csökkent az állomány: erre 2000 februárja óta nem akadt példa.

A devizaalapú hitelállományok leértékelődése jól látszik a bankszektor negyedéves teljesítményén is: a 2006 decembere és 2007 márciusa között eltelt időszakban valamivel 150 milliárd forint felett növelték hiteleik mennyiségét a magyar háztartások, szemben az egy évvel korábbi negyedéves időszakkal, amikor csaknem 200 milliárdos volt az emelkedés. Bár némi visszaesés a fogyasztási hiteleknél is bekövetkezett – itt hozzávetőleg 16 milliárddal volt kisebb a növekedés –, az igazi lassítás a lakáshiteleknél mutatkozik: ezeknél 2006 első negyedében még több mint 80 milliárdos emelkedést produkáltak a bankok, rá egy évre viszont már csak nem egészen 54 milliárd forintot sikerült elérni.

A bankok beszámolói szerint egyébként nincs komoly gond a hitelfelvételi kedvvel: az első hónapok alapján ugyanis nem látszik, hogy a kormányzati intézkedések érezhető keresletcsökkenést generálnának. A devizában nyilvántartott tételek komoly mértékű felértékelődésére viszont nem lehet számítani: az elemzők ugyanis a 245-250-es szint környékére várják néhány hónapos távon a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyamát, és nem várható drámai változás a svájci frank piacán sem. BM




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.