Több a lakossági bedőlés
Lakossági körben igencsak megugrottak a kinnlevőségek az elmúlt időszakban, ez mind az egy ügyre jutó átlagértékre, mind az ügyletek számára vonatkozik – osztotta meg az év eddigi részére vonatkozó tapasztalatait Pongrác László, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (Makisz) elnökhelyettese, a Sigma Rt. vezetője. A növekedési ütem messze meghaladja a 10 százalékot, ezt alapvetően az elmúlt karácsony hatásának tekinti. Az év végi akciók ugyanis jóval „puhább” feltételekkel párosultak a pénzügyi társaságok részéről, s mint kiderült, a garanciák, fedezetek oldalát illetően számos esetben gondok adódtak. A megszorítások hatása egyelőre nem érződött Pongrác László szerint, ez meglátása szerint az elkövetkező negyedévekben gyűrűzhet be, méghozzá az eladósodás szerkezetében bekövetkező változást előidézve. Egyrészt megnő a forintalapú eladósodás, s inkább a rövidebb futamidőket preferálják az ügyfelek, ez a folyószámlahitelek, illetve a hitelkártya iránti igény növekedését jelenti.
A megszorító csomag hatásával a második fél évben számol Felfalusi Péter, az Intrum Justitia Kft. ügyvezetője, aki egész évre 25-30 százalékos bővülést vár a lakossági követeléskezelési területen. Az áruhitel, a kis értékű, szabad felhasználású hitelek, személyi kölcsönök, hitelkártyák terén számít bedőlésekre Felfalusi Péter, tapasztalata szerint a lakáshitel az utolsó dolog, amit nem fizetnek ki az adósok, bár ez esetben a megbízók rugalmasabbak is: hitelátütemezést, futamidő-hosszabbítást ajánlanak fel számukra. A bankok számára célszerű lehet a fedezetlen hiteleket fedezett konstrukcióval kiváltani – javasolja Thummerer Péter, aki szerint ez a banknak is biztonságot ad, az adósnak pedig nagyobb felelősséget, ám kedvezőbb kondíciókat is egyúttal.
Az adósokkal szemben láthatóan az autófinanszírozók is türelmesebbek lettek, hiszen nekik is az az érdeke, hogy az adós kifizesse a felvett hitelt, ellenkező esetben ugyanis azzal kell számolniuk, hogy a visszavett autót két-három hónapnál rövidebb idő alatt nem tudják értékesíteni, ráadásul további költségekkel is számolniuk kell (például tárolás, őrzés); nem beszélve arról, hogy egy hosszabb, a közkedveltnek számító tízéves futamidejű kölcsön esetén a gépkocsi eladásából befolyó összeg nem fedezi az ügyfél finanszírozó felé fennálló tartozását. Ennek megfelelően az egyes pénzügyi vállalkozások is többféle megoldást igyekeznek kínálni a bajban lévő autósnak, a futamidő módosítása, a törlesztőrészletek átütemezése, az adósságrendező hitelek, pluszfedezet vagy kezes bevonása jöhet szóba.
A hitelek jövedelemfedezettsége az idén tovább csökken – hangsúlyozta a pénzügyi felügyelet is jelentésében –, miközben a GDP-t és a teljes jövedelmet tekintve a lakosság nemzetközi összehasonlításban továbbra sem tekinthető túlzottan eladósodottnak. A törlesztőrészletek aránya a rendelkezésre álló jövedelmekhez képest már magasnak tekinthetők, s a helyzetet tovább nehezíti – folytatták –, hogy a lakossági megtakarításoknak a rendelkezésre álló jövedelemhez és a GDP-hez viszonyított aránya az elmúlt év második felében csökkent, ezáltal tovább romlott a háztartások fizetőképessége.


