BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott a K&H-profit

Harmadával növelte működési eredményét a K&H Bank az év első kilenc hónapjában: céltartalék előtt 48,3, céltartalék után 36,3 milliárd forintra. A hitelintézet tegnap publikálta nemzetközi IFRS szerinti első kilenchavi eredményeit, amelyek szerint adózás utáni eredménye 26,2 milliárd forint lett, ez az előző év azonos időszakához képest 88 százalékoknak növekedést jelent. Az eredmény jelentős növekedése ugyanakkor az alacsonyabb céltartalékok, de leginkább egy egyedi tételnek (a GBC-részesedés eladásából származó 6,7 milliárd forintos nettó eredménynek) köszönhető – számolt be Marco Voljc vezérigazgató a bank sajtótájékoztatóján. (Az adásvétel nélkül 40 százalékkal nőtt a profit.) A bank mérlegfőösszege szerényebben, de szintén bővült: szeptember végén 2245 milliárd forint volt, ez tavaly szeptember 30-hoz képest 6 százalékos növekedést mutat.

A lakossági szegmensben a hitelek állománya 11,2 százalékkal nőtt, így megközelítette az 500 milliárd forintot. Mindehhez legnagyobbrészt a személyi hitelek 23 százalékos és a devizaalapú lakáshitelek 13 százalékos növekedése járult hozzá. Hasonló mértékű növekedésről számolt be a vezérigazgató a lakossági megtakarítási volumenekben is: ezek állománya meghaladta az 1000 milliárd forintot. Ezen belül fele-fele arányban oszlik meg a betétben, illetve a befektetési alapokban kezelt vagyon, előbbi 16, utóbbi 8 százalékkal bővült az első kilenc hónapban. Az alapok közül továbbra is a tőke- és hozamvédett alapok a legnépszerűbbek.

A kis- és középvállalkozási szegmens hitelállománya 8 százalékkal nőtt, a betétállomány 3 százalékkal bővült. A teljes vállalati üzletág betétállománya mintegy harmadával gyarapodott, 373 milliárd forintra, a teljes vállalati hitelállomány ugyanakkor 6 százalékkal csökkent az első három negyedévben, s ez nagyban hozzájárult a bank teljes hitelállományának kismértékű csökkenéséhez. Ez ugyanis tavaly szeptemberben 1480, míg az idén 1478 milliárd forint lett.

A biztosítási üzletág adózás előtti eredménye 19 százalékos növekedést mutatott, míg adózás utáni eredménye 13 százalékkal bővült. A K&H Biztosító piaci részesedése a nem élet ágban továbbra is 4 százalék, az élet ágban ugyanakkor a korábbi 3,9-ről 4,5 százalékra nőtt. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításon kívül minden téren a piaci átlagot meghaladó mértékű növekedéssel zárt a társaság; kiemelkedően a cascoüzletág teljesített, amely 18,3 százalékos növekedést hozott a piac 7,5 százalékával szemben.

Az élet ágban a legnagyobb növekedést – 51,8 százalékot – az egyszeri díjas (unit-linked) termékek terén érte el a társaság. Fiókjainak számát tekintve is jelentős bővülést könyvelhetett el a K&H: eddig 15 új egységet nyitottak, és év végéig további 30 indítását tervezik. VG

Alacsonyabb FHB-eredmény

Az FHB Jelzálogbank 2007. harmadik negyedévi adózott eredménye – a zárlati munkák jelenlegi állása szerint – 4,10 milliárd forint, ez 19,9 százalékkal elmarad a tervezettől – közölte a hitelintézet.

A tervtől való eltérés oka egyrészt az, hogy az IFRS-szabályok szerint elszámolt derivatív ügyletek valósérték-változásból származó vesztesége magasabb a vártnál, másrészt az új stratégia megvalósításának a költsége is meghaladta a tervezettet.

A privatizációval kapcsolatos egyszeri kiadások emellett 450 milliós többletkiadást jelentettek.

A tervtől való eltérés oka egyrészt az, hogy az IFRS-szabályok szerint elszámolt derivatív ügyletek valósérték-változásból származó vesztesége magasabb a vártnál, másrészt az új stratégia megvalósításának a költsége is meghaladta a tervezettet.

A privatizációval kapcsolatos egyszeri kiadások emellett 450 milliós többletkiadást jelentettek.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.