Buffett közölte, hogy egy cég már vissza is utasította az ajánlatát és egyelőre a másik kettőtől még nem hallott semmit, ami érhető, mivel az ajánlata csak az önkormányzati kötvényekre vonatkozik viszont a kötvénybiztosítók nyakán maradnának a CDO-k. Ez a hír megnyugtatta a piacot, hogy rendelkezésre áll egy védőháló, ha leminősítik a jelenleg AAA-s minősítéssel rendelkező biztosítókat.
Az ajánlat segített a pénzügyi szektornak (+1,4 százalék) – Citigroup (+2,5 százalék), American Express (+2 százalék), JPMorgan (+1 százalék) – kellemes erősödéssel befejezni a napot. Az emelkedést segítette a kormányzat bejelentése a „Project Lifeline” elindításáról. Ennek keretében hat vezető jelzáloghitelezővel közösen 30 napos haladékot kapnak a késedelmes befizetők, hogy valamilyen úton-módon rendezni tudják tartozásaikat.
A GM (-1,9 százalék) eredménye viszont nem volt túl bíztató. Az autógyártó óriás 1,5 milliárd dolláros veszteséget szenvedett adó előtti szinten az Észak-Amerikai üzletágában és a kumulált enyhe profit is egy 1,6 milliárdos adójóváírás miatt következett be. A világ legnagyobb autógyártója – igaz csak 3000 darabbal – éves szinten rekord mértékű 38,7 milliárd dolláros veszteséget termelt és így legfeljebb majd csak 2010-ben lehet nyereséges. A Dow komponensek közül – Boeing (+3 százalék), Merck (+2,7 százalék), DuPont (+2,6 százalék) – a nagy ipari óriások zártak jelentősen magasabban. A tegnap jelentősen
beadott AIG (+3,1 százalék) biztosító közölte, hogy „idővel” visszaszerzi jelenlegi veszteségeit.
A nap végén beindult a technológiai papírokban (-0,2 százalék) a profitrealizálás, amely hatással volt az egész piacra is.
Az olaj ára enyhén csökkent a heti készletezés adatok előtt, annak ellenére, hogy továbbra is zajlik az ExxonMobil kontra Venezuela olajháború. Az arany ára visszatért 910 dolláros szinthez, mivel az IMF óriási aranyeladásokat jelentett be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.