BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megadták magukat a piacok

Megadták magukat tegnap a piacok, és egy jelentősebb eladási hullám futott végig a tengerentúli tőzsdéken. Az eszement emelkedésbe kapcsoló olajár (már a 135 dollárt is megérintette) és a Fed április végi ülésének jegyzőkönyve ráijesztett a befektetőket.

A Fed jegyzőkönyvből kiderült, hogy április végi 25 bázispontos kamatvágás után szünet következhet az enyhítésben, mivel egyre nagyobb inflációs nyomás nehezedik a gazdaságra (a maginflációs várakozást 2,2-2,4 százalékra emelték a korábbi 2,0-2,2 százalékról), valamint a 2008-as GDP növekedést is lejjebb hozták (0,3-1,2 százalék között várják). Ugyanakkor a jegybank tagok úgy gondolják, hogy az év második felében már érezhetőek lesznek a kamatcsökkentés pozitív gazdasági hatásai. Összességében a vártnál nagyobb előrejelzési kiigazítások inkább a pesszimizmust növelték.

A Dow Jones index tagjai egytől egyig a negatív tartományban zártak, ami viszont meglepő, hogy tegnap már az energia szektor képviselői sem tudtak emelkedni a rekordra száguldó olajár mellett (az Exxon egy százalékos csökkenéssel zárt, holott napközben már plusz 1,5 százalékon is állt).

A hitelminősítő Moody’s részvényei 16 százalékot estek, mert a cég szerint számítógépes hiba miatt adtak sok kockázatos cégnek AAA besorolást (eddig sem voltak a hitelesség bástyái a hitelminősítők, de ezek után mehetnek a süllyesztőbe). A befektetési bankok részvényei is tovább csúsztak a lejtőn veszteségleírási, tőkebevonási és egyéb leminősítések miatt.

Mai amerikai makroadatok közül a heti friss munkanélküli segélyért jelentkezők száma bírhat piacbefolyásoló hatással.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.