BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár már emelhet is a Fed

Az elmúlt hónap adatai alapján csökkent az esélye, hogy az amerikai gazdaság tartósan visszaesésbe süllyedjen – mondta el Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a hét elején egy massachusettsi konferencián.

A központi bank első embere elismerte, hogy az ingatlanpiaci árak folyamatos süllyedése és az emelkedő energiaárak a gazdasági növekedést övező, továbbra is lefelé mutató kockázat. Ám a szövetségi adóengedmények, a kamatvágások, illetve a rekordvolumenű export – Bernanke szerint – támaszt biztosítanak a bővülési ütemnek.

Ezek után nem is lehet meglepő, hogy a június 24–25-re tervezett Federal Open Market Comittee ülés legfontosabb témája a hosszú távú inflációs várakozások lehorgonyzása lesz. Bernanke szerint a középtávú inflációs várakozásokat a jelenleginél megbízhatóbban és hatékonyabban kellene előre jelezni, és a monetáris döntéseket ennek fényében érdemes meghozni. A Fed elnöke többek között kifogásolta, hogy az árupiaci eszközök jövőbeni árfolyamára a határidős kereskedés alapján készülnek becslések, mivel szerinte azok a múltban többnyire nem tükrözték az árak valós változását.

Arra azonban sem az elemzői vélemények, sem a piaci mutatók nem utalnak, hogy a legfrissebb információk szerint június 25-én tartandó következő kamatdöntő ülésen a Fed szigorítana irányadó rátáján. A Bloomberg által megkérdezett húsz elemző közül 18-an tartásra, ketten pedig 25 bázispontos csökkenésre számítanak – igaz, a konszenzus nem feltétlenül tekinthető aktuálisnak, mivel a szakértői válaszok döntő többsége április végén, illetve május elején érkezett.

A hírgynökség készített felmérést a befektetők körében is – a válaszadók 94 százaléka a nyár első hónapjában még nem számít emelésre.

Viszont a megkérdezett kereskedők szerint a devizapiacon egyre többen hisznek a közelgő szigorításban, jelenleg – a múlt heti kilenccel szemben – harmincszázalékos eséllyel áraznak negyedszázalékos kamatemelést augusztusig. MA

Pesszimistább pénzügyminiszter

Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter szerint az emelkedő energiaárak továbbra is jelentős terheket rónak az amerikai gazdaságra, és a tőkepiacokon nyilvánvalóan látszik az idegesség. A politikus pesszimistább a gazdaság kilátásait illetően is: az infláció megugrása és a lakáspiaci problémák szerinte még elhúzódnak.

Igaz, a miniszter szerint a hosszú távú fundamentumok az USA-ban kedvezőbbek, mint más fejlett ipari országokban.

Igaz, a miniszter szerint a hosszú távú fundamentumok az USA-ban kedvezőbbek, mint más fejlett ipari országokban.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.