Pénz- és tőkepiac

A brit kormány 15 millió forintnyi összegig garantálja a bankbetéteket

A brit kormány hamarosan 50 ezer fontra (15 millió forintra) emeli az állam által garantált bankbetétek összegét, közölte kedden Gordon Briwn miniszterelnök.

Magyar helyzet

Magyarországon az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott kártalanítás az adott hitelintézetnél személyenként nem haladhatja meg a törvény szerinti 6 millió forintot.

A jelenleg érvényes brit szabályok alapján a magánbankoknál elhelyezett betétekből az első 35 ezer fontra van állami garancia úgy, hogy a visszafizetést az állam száz százalékban csak az első kétezer fontra garantálja, és további 33 ezer fontra 90 százalékos visszafizetést vállal bankcsőd esetén.

Brown a BBC-nek adott kedd esti nyilatkozatában közölte: az 50 ezer fontig terjedő teljes állami betétgarancia az új banktörvény-tervezetben lesz benne, amely a nyári szünet után jövő héten összeülő alsóház elé kerül. A megtakarítások garantálásának kérdése azóta napirenden van, hogy éppen egy éve betétesek ezrei rohanták meg a nagybani - bankközi - likviditási válság miatt nehéz finanszírozási helyzetbe került, jóllehet kiskereskedelmi szinten fizetésképtelenné sosem vált Northern Rock jelzálogkölcsönző fiókjait, veszélyben vélve megtakarításaikat.

Becslések szerint a tavaly szeptemberi bankroham során - amelyhez hasonlóra Nagy-Britanniában a XIX. század közepe óta nem volt példa - az eredeti 24 milliárd font lakossági betétállományból legalább 3 milliárd fontot kivettek az ügyfelek a Northern Rocktól. A brit kormány és a jegybank alig burkoltan attól tartott, hogy a pánik átterjed más nagy brit bankokra is, ezért - az akkor érvényes garanciaszabályokat félretéve - Alistair Darling pénzügyminiszter annak idején közölte, hogy a Bank of England a Northern Rock betéteinek 100 százalékáért jótáll.

A Northern Rock helyzete azonban - nem utolsósorban éppen a betétesi roham nyomán kialakult bizalmi válság miatt - végül mégis annyira meggyengült, hogy a bankot államosítani kellett. Ez volt hosszú évtizedek óta az első bankállamosítás Nagy-Britanniában. A másodikat éppen e héten jelentették be: ezúttal a szintén súlyosan megrendült helyzetű Bradford & Bingley jelzálogkölcsönző 50 milliárd fontnyi, jelentős részben meglehetősen rossz minőségű hitelkinnlevőségét vették állami kezelésbe, bár e bank lakossági számlakezelő részlegét egy másik nagybanknak, a spanyol Santandernek adták el.

A kormányzati fellépést sürgette, hogy a hétvégén már megkezdődött a lakossági betétek kimenekítése a Bradford & Bingley fiókjaiból is. Ennek nyomán tartotta szükségesnek előre bejelenteni a brit kormányfő a betétekre vállalt garancia felső értékhatárának tervezett jelentős emelését. A hazai ingatlanpiacra szakosodott, szűk profilú brit jelzáloghitelező intézetek sorra szűnnek meg önálló pénzintézetként.

Ezeknek a bankoknak jellemzően szűkös a lakossági számlavezetői tevékenységük, kihelyezéseiket zömmel a bankközi piacról refinanszírozták. Most azonban súlyosan érinti ezeket a szakosodott bankokat a nagybani likviditáspiaci bizalomhiány, amely teljesen elapasztotta elsődleges finanszírozási forrásukat, a bankközi piacot, ráadásul fő tevékenységi területük, a brit ingatlanszektor - jórészt éppen a rendkívül megszigorodott jelzáloghitelezési kondíciók nyomán - évtizedek óta példátlan visszaesést mutat.

A Bank of England - a brit jegybank - e héten közölt legfrissebb összesítése szerint a nyár végére nagyjából össze is omlott a lakossági ingatlanhitel-piac: augusztusban mindössze 143 millió font új jelzáloghitelt folyósítottak a brit bankok, ami a júliusban kihelyezett hitelérték alig 5 százaléka.

A brit ingatlanárak - az amerikai folyamathoz hasonlóan - többévi rendkívül meredek felfutás után most már nagy ütemben csökkennek: szakértői előrejelzések szerint az átlagárszint a tavaly őszi csúcshoz képest 25 százalékot is zuhanhat, mire eléri a mélypontot.

Bank of England bankközi piac bizalomhiány likviditás garantált bankbetét Brown northern rock
Kapcsolódó cikkek