BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rend jön az autóhitelezésben

Szigorodnak jövőre a gépjármű-finanszírozás feltételei. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közzétette, melyek azok az általa és a Magyar Lízingszövetség által kockázatosnak minősített konstrukciók, amelyekre 2009-től más szabályok vonatkoznak. Az ilyen szerződések után a

finanszírozóknak többlettőke-követelményt ír elő a felügyelet, ennek nagysága az adott egyéni portfólió jellemzőinek függvényében 50-100 százalék lesz. Azt, hogy mi minősül kockázatosnak, a felügyelet egy referenciakonstrukción keresztül példázza, ez megítélése szerint még elfogadható, az ettől elté-

rő paraméterekkel rendelkező szerződések azonban a jövő évtől kiszorulhatnak a piacról. Az intézkedés egyébként pont emiatt lehet kifejezetten jó hatással az elmúlt években igencsak hátrányára változott gépjármű-finanszírozási piacra, visszaszorulhatnak ugyanis az önerő nélküli, akár tízéves futamidejű hitelek és lízingszerződések.

A PSZÁF által meghatározott referenciakonstrukció esetén ugyanis az önerő legalább 20 százalék a gépjármű hivatalos listaárának a szerződéshez csatolt, dokumentált kedvezményekkel csökkentett értékéhez képest, a futamidő legfeljebb nyolc év, a havi törlesztőrészletek egyenletesek (annuitásos), az ügyleti kamatláb pedig változatlan.

Ezzel szemben kockázatos viszont, azaz többlettőkekényszert von maga után minden olyan konstrukció, amelynél a futamidő meghaladja a referenciaként előírt nyolc évet, az önerő mértéke viszont nem éri el a 20 százalékot. Szintén kockázatossá teszi az ügyletet, ha a tőketartozás összege a futamidő során bármikor meghaladja a referenciakonstrukció alapján számolt, adott időpontra vonatkozó tőketartozás összegét, ha a személygépjármű életkora meghaladja a 15 évet, ha az ügyfél legalább háromhavonta nem fizeti a törlesztést, illetve ha a finanszírozó a hitelbírálat során nem kapott az ügyféltől jövedelemigazolást, bankszámlakivonatot vagy APEH-igazolást.

A PSZÁF elvárásai minden piaci szereplőre érvényesek, beleértve a hazai összevont alapú felügyelet alá nem tartozó fióktelepeket, pénzügyi vállalkozásokat, illetve külföldi csoporthoz tartozó pénzügyi vállalkozásokat is. (Az ajánlások vonatkoznak a hitel- és a pénzügyi lízing konstrukciókra is.)

Mészáros György, a Magyar Lízingszövetség elnöke a felügyelet közzététele kapcsán elmondta: a szövetség ezen hónapok óta dolgozik együtt a hatósággal, így természetesen üdvözlik, és tökéletesen egyetértenek annak minden pontjával. Ráadásul szerinte ez, szemben a májusban már kiadott hasonló dokumentummal, egy sokkal inkább emészthető és könnyebben betartható útmutatás, amelyet tagszervezeteik előzetes jelzéseik szerint hiánytalanul betartanak majd. Az elnök szerint az üzenet most az, hogy a közelmúltban elterjedt üzletpolitikát nem lehet folytatni. Annak ellenére, hogy emiatt várhatóan lényegesen visszaesnek majd az újautó-eladások jövőre: az idei 160-170 ezer helyett csak 120 ezerrel számolnak 2009-ben – tette hozzá Mészáros.

Amire a lízingszövetség elnöke is utalt: ez év májusában a PSZÁF már felhívta a figyelmet az általa kockázatosnak ítélt termékekre és szolgáltatásokra, ezek között szerepelt a gépjármű-finanszírozás mellett például a jenalapú hitelezés, a hitelezési feltételek fellazulása a lakossági szegmensben, az országhatáron átnyúló szolgáltatás, illetve fióknyitás külföldön, a pénzügyi vállalkozás tevékenységét refinanszírozó hitel vagy a work out cégekbe történő befektetések, illetve azok finanszírozása. VV

Az egészségügyi géplízing a túlélő?

A lízingpiacot eddig is és a jövőben is igen kellemetlenül érinti a pénzügyi válság, ám a várakozások szerint az egészségügyi gép-berendezés finanszírozás terén a beruházási igény nem csappan meg a jelenlegi gazdasági helyzet ellenére sem – állítják a Hypo Alpe-Adria elemzői. Az egészségügyi ellátás eszközigénye az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésének következtében jelentősen megnőtt, miközben a magyar eszközpark átlagos életkora igen magas, illetve elavult.

Az új beszerzésekre az idén kihatott az ellátási struktúra átalakítása, a jövőben pedig a magánpraxisok elterjedése és az ezzel járó eszközigény lendítheti fel a szegmenst.

Az új beszerzésekre az idén kihatott az ellátási struktúra átalakítása, a jövőben pedig a magánpraxisok elterjedése és az ezzel járó eszközigény lendítheti fel a szegmenst. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.