Pénz- és tőkepiac

Nem koncentráltak eléggé, de mások sem - Mentegetőzik a brit pénzügyi felügyelet

A brit pénzügyi felügyelet (FSA) vezetője a BBC-nek adott interjújában úgy nyilatkozott: ne koncentráltak eléggé a rendszer egészének kockázatára. Ugyanakkor Lord Turner hozzátette: az HBOS-nél most feltárt veszteségek nem igazán lepték meg a szervezetet.

Az FSA élére szeptemberen kinevezett Lord Turner leszögezte, hogy 2004-ben a teljes rendszer túl kockázatos volt, erre azonban a felügyelet nem koncentrált eléggé. Sir James Crosby, a helyettese a múlt héten mondott le, miután kiderült, hogy nem tett megfelelő lépéseket az HBOS kockázatos üzleti gyakorlatának megakadályozására – tudósít a BBC.

Lord Turner szerint az HBOS-ről érkező figyelmeztetések rutinszerűek voltak, elsősorban a működére és a struktúrákra vonatkoztak, ezért nem tekintették azokat nagy jelentőségűnek. Az elnök elismerte, hogy a FSA kevéssé figyelt a rendszer egészének kockázatára, de hozzátette, hogy más országok felügyeletei is hasonló hibákat vétettek. Turner leszögezte: az HBOS most nyilvánosságra hozott 10 milliárd fontos vesztesége nem lepte meg igazán a felügyeletet, amely azt már októberi mérése során előre jelezte.

Mint mondta, jelenleg dolgozik a pénzügyi szektort érintő szabályok szigorításán. A március 18-án bejelentésre kerülő változások Turner szerint jelentősen módosítják majd a bankok gyakorlatát.

Turner kockázat pénzügyi felügyelet HBOS FSA
Kapcsolódó cikkek