A forint elleni támadásokat is meg kellene vizsgálni - véli Hamecz a Soros-ügyletről
Az október 9-ei esemény valószínűleg széles kisbefektetői körnek okozott jelentős vagyonvesztést. Feltételezhetően azoknak különösen, akiknek hitel volt a részvényeik mögött, és nem tudták növelni a letétet, ezért azonnali értékesítésre kényszerültek - mondta Hamecz István az MTI-nek pénteken.
Az elnök-vezérigazgató emlékeztetetett arra, hogy az OTP Bank azonnali, határozott intézkedésekkel hatékonyan lépett fel a spekuláció ellen, ami jól mutatja a kisbefektetők iránti elkötelezettségét. A bank tavaly októberben feljelentést tett tőkebefektetési csalás gyanúja miatt a BRFK-nál és a brit Pénzügyi Szolgáltatások Felügyeleténél is.
A PSZÁF jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően piacfelügyeleti vizsgálatot indított. Lehet, hogy nem mutatható ki közvetlen kapcsolat, de arra is emlékezni kell, hogy október 9-ét megelőzően voltak híresztelések a forint összeomlásáról, ezért éppen a tranzakció fényében célszerű lenne vizsgálni, hogy voltak-e forint elleni spekulációs lépések - mondta Hamecz István.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csaknem fél milliárd forintra bírságolta a Soros Fund Management LLC-t tavaly október 9-i, a Budapesti Értéktőzsdén OTP részvényekre kötött üzletei miatt, amelyek a banki papír jelentős értékvesztését okozták. Az erről szóló határozatot a PSZÁF csütörtökön tette közzé. A határozat szerint a Felügyeleti Tanács megállapította, hogy a Soros Fund Management LLC megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat.

