Drávapiski polgármestere már meg is tette a feljelentést több emberen, bűnszervezetben elkövetett uzsora-bűncselekmény címén.

Mali Zoltán elmondta, a házhoz vitt hitelekkel becsapták az embereket. Úgy hiteleztek ugyanis 200 ezer forintot, hogy rögtön levontak 30 ezer forint törlesztést, azaz az emberek meg sem kapták a pénzt, amely után kamatot kellett fizetniük.

Mikola Gergely a Provident kommunikációs vezetője azt mondta, az ügyfelek keresik meg őket hitelkérésükkel. Ők a kölcsönkérők 60 százalékát visszautasítják. Aki megfelel, azzal előzőleg három dokumentumot íratnak alá. Az egyik a hitelfölvétel kockázatait részletezi. A másikban a törlesztési kötelezettség lényegét foglalják össze. A harmadik maga a szerződés.

Az Antiprovident csoport szerint nagyobb baj az úgynevezett BAR, vagy ahogyan a törvény hívja a KHR lista kezelése. A törvény ugyanis az Antiprovidentesek olvasatában úgy szól, hogy az kezelheti ezt a listát aki legalább 200 millió forintos alaptőkével rendelkezik. De a Providentnek például csak 60 millió az alaptőkéje. Mikola Gergely elmondta: ők nem a KHR-lista kezelését végzik, őket a törvény referenciaadat szolgáltatójának nevezi.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tisztázta: a KHR-lista kezelése nem ugyanaz, mint az arra történő jelentésküldés. Vagyis ha csak 60 millió a tőkéje a Providentnek, akkor is jelentenie kell.