Pénz- és tőkepiac

Válság idején sláger a tőkevédettség

A tőke- és hozamvédelem lehet a sláger az idén a unit-linked életbiztosítások piacán; a zuhanó részvényeszközalapokban csalódott ügyfelek ugyanis most az óriási hozam helyett – úgy tűnik – beérik a szerényebb, ám biztos nyereséggel.

A bizonytalan makrokörnyezet miatt az ügyfelek igénye megnőtt a „garantált” szolgáltatást nyújtó eszközalapok iránt – állítják például az Erste Sparkassen szakértői, akik szerint az idei díjbevétel nagyobb része tőke- vagy hozamvédett konstrukciókba áramlik majd, de hasonló tapasztalatokról számol be a többi biztosító is.

Az Uniqa például először 2001-ben (akkor még Axa néven) értékesített ilyen eszközalapokat, ám akkoriban még jóval szerényebb volt az érdeklődés az ilyen befektetési jegyek iránt, mint manapság. A biztosítók igyekeznek kielégíteni az ügyféligényt, jelenleg is több cégnél jegyezhetők vagy állnak rajtra készen tőke- vagy hozamvédett konstrukciók. A tízéves futamidejű Erste Duplázót április közepéig, az Union ötéves lejáratú, Európa Bajnok fantázianevű alapját pedig május 25-ig lehet jegyezni.

Napokon belül indul az Aegon Magyarország Ózon nevű tőkevédett származtatott eszközalapja, amelyet a folyamatos díjfizetésű megtakarítások mellé ajánl a biztosító, a K&H pedig április elejére tervezi a következő garantált konstrukció startját. Több piaci szereplő jelezte még, hogy néhány hónapon belül kirukkol egy újabb biztos megtérülést ígérő konstrukcióval. Folyamatosan lehet jegyezni emellett több biztosítónál árfolyamgarantált eszközalapokat; ezek között van olyan, amelyik csak a futamidő végére ígéri a biztos hozamot, de olyan is akad, amelyik minden év elején vállalja, hogy árfolyama meghaladja az egy esztendővel korábbi szintet.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

AXA részvény díjfizetés Erste hozamgarantált tőkevédett befektetés Aegon eszközalap
Kapcsolódó cikkek