Gyengülő forint: nem trendforduló, csak korrekció
Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy egy hete 289 forint magasságában, egy hónapja pedig 299 forint magasságában folyt a kereskedés . Az euró 0,17 százalékkal 26,653 cseh koronára erősödött, valamint 0,27 százalékkal 4,4030 zlotyra emelkedett.
A kamatpolitika
A szakértők szerint a közép-európai devizák gyengülését a világgazdaság idei várható alakulásával kapcsolatos borúlátóbb vélemények okozták, amelyek hatására az értéktőzsdék lejtmenetbe kerültek.
Egyes megfigyelők szerint rövid távon az alakítja majd a térségbeli devizák árfolyamát, hogy milyen kamatpolitikát folytatnak majd a központi bankok, és hogy miként alakul az államháztartási hiány.
A szakértők azzal számolnak, hogy a jövő héten a magyar és a lengyel központi bank egyaránt szinten tartja az alapkamatot. A magyar kamat 9,50 százalék, a lengyel 3,75 százalék marad. A lengyel jegybank szerdán dönt a kamatról.
Korrekció, nem trendforduló
A kereskedők most sem trendfordulót emlegetnek, hanem korrekcióról beszélnek - és nemcsak a forint vonatkozásában, hanem valamennyi régiós feltörekvő deviza piacán. Változatlanul a nemzetközi befektetői hangulat alakulását tekintik a legfőbb piacmozgató tényezőnek, és előre tekintve a feltörekvő devizák árfolyamában erősödő trendre számítanak, mivel érzékelhetően emelkedik a piac érdeklődése a magasabb kockázatot hordozó befektetési eszközök iránt.
Rámutattak, hogy az utóbbi időben erős korreláció volt a tőzsdék - elsősorban természetesen a meghatározó súllyal rendelkező amerikai piacok - és a feltörekvő devizák árfolyamának alakulása között: mind a részvényeket, mind a térségi devizákat a dollár-befektetések ellenében kezdték keresni.
A dollár pedig egyre csak gyengül, az euró/dollár árfolyam már az 1,40-es szintet próbálgatja. Csütörtök délután még 1,3750 dollár volt az euró jegyzése, egy hónapja pedig 1,29-en kereskedtek. A dollár gyengülését elsősorban az Egyesült Államok "AAA" szuverén adósi besorolásának esetleges rontásával kapcsolatban felerősödött várakozások váltották ki.
A dollár a forinttal szemben a 200-as lélektani határ alá került, pénteki szélsőértéke 198 forint alatt volt; a délutáni árfolyam 199,90 forint a csütörtök délutáni 202,65 forint után. A kereskedők megemlítették, hogy ezen a szinten már érzékelhető az erős dollárvételi szándék.
A svájci frankot pénteken délután 183,82 forinton jegyezték az előző délutáni 183,46 forint után, 100 japán jen pedig 211,55 forint 211,58 forint után.


