BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még csökken a kőolajkereslet

Az idén 2,56 millió hordó kőolajjal kevesebb fogyhat naponta a világban, mint 2008-ban – áll a nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency, IEA) legfrissebb elemzésében. Ha a becslés helyesnek bizonyul, akkor 2009-ben 1981 óta nem látott mértékben esik majd vissza az energiahordozó iránti globális kereslet. Az IEA tavaly augusztus óta hónapról hónapra mérsékli az idei kőolajfogyasztásra vonatkozó prognózisát, jelenleg már csak 83,2 millió hordót becsülnek a szervezet szakértői. Ez a vélemény egybecseng a világ kőolajfogyasztásának 40 százalékát kielégítő OPEC-ével, az energiahordozót exportáló országok szervezete ugyanis tegnapelőtt közzétett jelentésében szintén mérsékelte az idei kereslettel kapcsolatos becslését 84,03 millió hordóra.

A kőolajkereslet csökkenéséről érkezett legújabb jelentések az energiahordozó árát is visszalökték a hét első felében beállított 60 dollár feletti hathavi csúcsról. Tegnap délután már 57 dollár alatt járt az amerikai benchmark nyersolajtípus, a WTI árfolyama a New York-i határidős piacon, ez nagyjából 5 százalékos csökkenésnek felel meg néhány nap alatt. A kőolaj árfolyamát az elmúlt hónapokban nem a fundamentumok mozgatták, hiszen miközben a kereslet folyamatosan csökkent, az ár majdnem 75 százalékkal emelkedett a januári 32,7 dolláros mélypontja óta.

Az OPEC-delegáltak május 28-án gyűlnek össze legközelebb, a bécsi konferencián minden bizonnyal lesz mit megbeszélniük a tagországok képviselőinek. Egyfelől a szervezet elvárásaihoz képest továbbra is alacsony az energiahordozó világpiaci ára, másfelől a tagországok többsége éppen az árak megtámasztására hivatott kvótavágásokat nem hajtja végre maradéktalanul. Sőt áprilisban, az OPEC legfrissebb statisztikái szerint, a csökkenő kereslet ellenére a szervezet tagjai növelték kitermelésüket az előző hónaphoz képest, hogy kihasználják a kedvező befektetői hangulatot, és a 2009 eleji árakhoz képest drágán a lehető legtöbb fekete aranyon tudjanak túladni. A szervezeten belüli fegyelmezetlenségről sokat elárul, hogy bár a kvóták a napi 24,845 millió hordó kitermelését célozzák, áprilisban napi 25,8 millió hordó felett volt a kitermelés.

Az olajpiacról kedvező adatot csak az amerikai energiaügyi minisztérium tett közzé a napokban. E szerint az elmúlt 10 hét során először május 1-je és május 8-a között csökkent az Egyesült Államok kőolajtartaléka. A jelentés azonban csak az első pillantásra kedvező, mivel a visszaesés nem a fogyasztás növekedése, hanem az import szűkülése miatt következett be, és még mindig 19 éves csúcshoz közelít.

Pusztán a fundamentumokat tekintve nem érdemes a kőolajárak robbanására számítani, sőt annak is örülhetnek az exportőrök, ha nem térnek vissza az év elején beállított hordónként 30 dollár körüli árfolyamszintek a világpiacra. MA

Drága a CO2-kvóta

Az idén 11,75 euró körül alakul majd az uniós szén-dioxid-kvóták, az úgynevezett EUA-k átlagára a tőzsdéken – véli Trevor Sikorski, a Barclays befektetési bankjának elemzője. A szakember az előző becslésénél 18 százalékkal magasabbat jövendöl, ez azonban még mindig jóval alacsonyabb az aktuális piaci árnál.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.