A Bajnai-kormány által javasolt eredeti verzió igyekezett figyelembe venni a korábbi kudarcok tapasztalatait. Erős progresszivitást épített be a rendszerbe, lehetővé tette a tulajdonosnak az adóalap vitatását, méltányosságot kínált a nyugdíjasoknak úgy, hogy mégse lehessen a nevükre való átírással trükközni, kompenzálta a terheket a személyi jövedelemadó párhuzamos csökkentésével.
Ahogy az várható volt, ennek ellenére rögtön megindult az ellentámadás. A kifogások sorakoznak: nagy az ingatlantulajdonosok aránya, a értéke nem feltétlenül tükrözi a tulajdonos jelenlegi jövedelmi helyzetét, az elviheti az örökséget, nincs pontos értéknyilvántartás, nincs kapacitás az értékbecslésre, újabb csapást jelent az építőiparnak, amúgy is esnek az ingatlanárak és még sorolhatnánk.
Van, aki úgy véli, a 100 milliárd forint többletbevételért nem is éri meg az egész hercehurca. Én viszont azt mondom, szégyen, hogy ekkora összegről – amely durván 1 százalékpontos áfaemelésnek felel meg – nem sikerül végre megállapodni. Hogy akad, aki még ezt is tovább lazítaná, mint a szocialisták, vagy alkalomadtán mindenestől visszavonná, mint a Fidesz.
Persze nálunk sokaknak még az sem magától értetődő, hogy a tulajdon felelősséggel is jár, és csak olyan ingatlanban tanácsos lakni, amelyet az ember megengedhet magának, amelyet fenn tud tartani. Ez pedig jóval nagyobb probléma, mint az ingatlanadóból tervezett és elmaradó bevételek pótlása.
A szerző a Világgazdaság rovatvezetője
