Pénz- és tőkepiac

Három nap után ismét emelkedett a tőzsde New Yorkban

A New York-i tőzsdemutatók csütörtökön valamennyien emelkedtek - ezen a héten először és június elseje óta a legnagyobb egynapi ütemben -, miután az amerikai pénzügyminisztérium e heti utolsó kincstárjegy-kibocsátása is nagy keresletre talált.

A Dow Jones ipari átlag (DJIA) záráskor 2,07 százalékos, az S&P 500 2,11 százalékos, a Nasdaq összetett mutatója 2,01 százalékos nyereségben volt. A hivatalos végeredményt később közlik.

Az amerikai pénzügyminisztérium e héten heti rekordot állított fel új kiadásából, ez a hét elején megviselte a dollár árfolyamát, de a kereslet végül is hatalmas volt az új állampapírok iránt. A kötvények árának emelkedése lenyomta a hozamokat, részint csökkentve az érdeklődést a másodlagos adósságpiacon, részint elhárítva a hitelezés drágulásának veszélyét a vállalatok és a magánszemélyek számára. Ezért a befektetők átvonultak a részvénypiacra, ahol néhány kiskereskedelmi lánc és lakásépítő vállalat vártnál jobb eredményei és bizakodó előrejelzései is vásárlásra csábítottak. A befektetők azonban ezzel együtt sem olyan lelkesek, mint a korábbi hónapok "fellendülési spekulációja" közben, amely 30-40 százalékkal emelte meg a fő mutatókat a március elején elért, több mint évtizedes mélypontokról.

A fő mutatók néhány hete már a tavaly év végi szint közvetlen közelében ingadoznak, csak a Nasdaq maradt jobb. A New York-i piacok is felfigyeltek, hogy a mostani előrejelzési szezonban a mértékadó intézmények - Világbank, OECD - rontják az idei világgazdasági kilátásokat, és a helyi hírek is vegyesek, így például a csütörtöki statisztika az amerikai növekedését jelezte a múlt hétről.

tőzsde tőzsdemutatók New York
Kapcsolódó cikkek