Mennyit érdemes félretenni?

Számos tényező befolyásolhatja, hogy a hazai magánszemélyeket hosszú távú megtakarítási döntéseiknél milyen elv vezérli, hiszen a likviditás mellett a futamidő, az adókedvezmény megléte is szerephez juthat. A döntések meghozatala előtt azonban nem árt arra is figyelni, hogy mekkora összegben érdemes egyáltalán gondolkodni – azaz egy nagyobb összeg lekötése vagy inkább a folyamatos befizetések felé billen a mérleg nyelve –, milyen hosszú időre tudja az illető nélkülözni a pénzt, s ennek megfelelően mekkora szeletet hasítanának ki a rövid, közép-, illetve hosszú távú befektetések az összportfólióján belül.

Milyen összegben érdemes „elindulni”? Sokak számára mellékesnek tűnhet az a kérdés, ám esetükben bizony meglepetést okozhat a futamidő végén felvehető összeg nagysága, hiszen korántsem biztos, hogy az valóban az előre kitűzött célt szolgálja. Jó példa erre a hazai élet- és nyugdíjbiztosítások szegmense, ahol jelenleg igen alacsony összegre kötik a szerződéseket az ügyfelek, miközben a tapasztalatok alapján egy váratlan tragédia esetén a kieső jövedelem okozta krízisből mintegy 6-8 év elteltével tud lábra állni a család. Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében – amennyiben az adóoptimalizálás lebeg a magánszemélyek szeme előtt – 300 ezer forintos éves befektetés tűnik optimálisnak, bár ez esetben a havonta befizetett díj mértéke elsősorban a vállalattól függ, hiszen elsősorban munkáltatói hozzájárulás keretében áldoznak erre. A munkáltatók által adómentesen adható tagdíjmaximum mértéke pedig az önkéntes pénztáraknál jelenleg a minimálbér 50 százaléka. Az adóoptimalizálás vezérelheti a nyeszszámlán elhelyezendő összeg nagyságát is, hiszen az állami támogatás a befizetések 30 százaléka, de évente legfeljebb 100 ezer forint. Adókedvezmény párosul a lakás-takarékpénztári befizetésekhez is, ám komolyabb összeg felhalmozására nem igazán alkalmas ez a termék. A befektetési alap, a banki betét, a takarékbetét, vagy a közvetlen értékpapír-befektetések (kötvény, állampapír, jelzáloglevél, részvény) esetén az adóoptimalizálás korántsem lehet vezérlő elv a befektetési összeget illetően, hiszen a 20 százalékos kamatadó mindenhol jelen van.

Amennyiben a futamidő alapján választ befektetési terméket az illető, úgy élet- és nyugdíjbiztosítás esetén tíz évnél rövidebb időtávban nem érdemes gondolkodnia, hiszen az adókedvezmény erre az időre vonatkozik. Az önkéntes nyugdíjpénztárnál is hasonló intervallummal kell számolnia, s a lakás-takarékpénztári befizetés esetén is legfeljebb nyolc évig nem érdemes hozzányúlni a pénzhez. A nyeszszámlán meglévő összeghez – adófizetési kötelezettség nélkül – csak a nyugdíjkorhatár elérésekor vagy nyugdíjba vonuláskor, de minimum három év takarékoskodás után lehet hozzájutni. A befektetési alapoknál nincs optimális futamidő, hiszen azt érdemes a konstrukció jellegéhez igazítani.

A likviditás oldaláról nézve a leggyorsabban a befektetési alapok, a banki betétek, a takarékbetétek és a közvetlen értékpapír-befektetések esetén juthat pénzéhez a befektető. Az élet- és nyugdíjbiztosítások esetében 5-10 év előtt csak nagy veszteséggel veheti fel megtakarítását, arról nem beszélve, hogy az adókedvezményt is vissza kell fizetni. Az önkéntes nyugdíjpénztárnál 10 éven belül nem is lehetséges egy ilyen lépés, s a nyesz és a lakás-takarékpénztár is az alacsony likviditású befektetések közé sorolható.

Nyugdíjcélú megtakarítások esetében tehát számtalan lehetséges megoldás között válogathat az érdeklődő, ez többeket is megrémiszthet; éppen ezért nem árt egy szakértő tanácsadó segítségét kikérni, különben elveszhet a jövő pénzügyi útvesztőiben.