Vártnál jobb eredmények
Részvénypiac. A második negyedéves gyorsjelentési szezon egyik legizgalmasabb napján vannak túl a tengerentúli tőzsdék, a 30 amerikai blue-chipből képzett Dow Jones Industrial Average index tagjai közül ugyanis öt cég tette közzé eredményeit a kereskedés kezdete előtt. Bár a Coca-Cola, a DuPont, a Merck, a United Technologies és a Caterpillar egyaránt a vártnál nagyobb nyereséget ért el, a vezető amerikai tőzsdeindexek a nyitást követő 0,5-0,7 százalékos megugrás után lapzártánkig mégis megtorpantak. A befektetői figyelem ugyanis a kisebb pénzügyi cégeknél állandósult gondokra irányult a nagyvállalatok kedvező számai helyett.
A Budapesti Értéktőzsdén is elromlott a kereskedés végére a hangulat, ám a hajrának köszönhetően 16 434 ponton, 1,13 százalékos emelkedéssel zárt a BUX index. A pesti parkett összforgalma csaknem elérte a 25 milliárd forintot, ebből az 1,25 százalékkal, 3544 forintig dráguló OTP-papír forgalma több mint 17 milliárd forintot tett ki. A Mol 2,3 százalékkal, 13 500, a Magyar Telekom pedig 0,31 százalékkal, 642 forintig drágult. A Richter árfolyama viszont 37 ezer forintig esett vissza.
Az elmúlt hónapok tőzsdei emelkedése legnagyobb mértékben a fejlődő piacokon éreztette hatását, a sanghaji tőzsde július 20-án 13 havi magasságban, 3300 pont környékén tetőzött. Ennek mozgatórugója a pénzügyi rendszer stabilizációján és az általános fellendülésbe vetett hiten túl a pénzbőség – véli Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. A kínai bankrendszerben lévő pénz ugyanis ma már dollárban mérve több, mint az amerikaiban, és a növekedés üteme is elképesztő . Havonta körübelül 200 milliárd dollárnyi új hitelt folyósítanak a kínai bankok, ez több, mint az USA-ban a subprime hitelezés fénykorában mért érték.
A pénz egy része befektetési eszközökbe, ingatlanba és részvényekbe áramlik. A kínai ingatlanpiacon ismét emelkednek az árak, 60-70 százalékkal nőtt a tranzakciók száma, miközben a hitelezési feltételek is lazultak. A kínai nyersanyagimport pedig elsősorban a réz és a vasérc tekintetében jóval magasabb most, mint amekkora az elmúlt években bármikor volt. Emellett globális szinten is nagyon fontos hangulati elem, hogy a kínai növekedés gyorsulása a befektetőket vásárlásra készteti, hiszen senki nem akar lemaradni – hangsúlyozza Móró.
A hitelözönnek köszönhetően viszont sok problémás kölcsön keletkezhet, mivel számos olyan projekt és spekulatív befektetési célpont is kap hitelt, amely nem biztos, hogy képes lesz kitermelni a törlesztéshez szükséges cash flow-t. Az inflációs félelem miatt monetáris szigorítás is elképzelhető, éppen ezért már most érdemes figyelni a kínai monetáris politika várható lépéseire – figyelmeztet a Concorde vezető elemzője. VG
Határidős RFV-eladást ajánlanak
Határidős eladási ügylet kötését ajánlja az Equilor Befektetési Zrt. azoknak a befektetőknek, akik még nem jutottak hozzá a cég tőkeemelése miatt kibocsátott új RFV-részvényeihez, de szeretnék biztosítani a jegyzési ár és a tegnapi piaci záróár által kínált 23 százalékos profitot maguknak.A lehetőséget eddig még nem sokan próbálták kihasználni, mivel a RFV határidős részvénykönyve tegnap reggel üres volt az Equilor szakértőinek tájékoztatása szerint.
A lehetőséget eddig még nem sokan próbálták kihasználni, mivel a RFV határidős részvénykönyve tegnap reggel üres volt az Equilor szakértőinek tájékoztatása szerint.
-->


