BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ideges marad az olajpiac

A jövő évre nyolcvan-, 2011-re pedig már 103 dolláros hordónkénti nyersolajárat jósolnak a Sanford C. Bernstein & Co. elemzői, mondván: a legnagyobb exportőröket tömörítő OPEC kitermelési kapacitásait nagyon óvatos keresleti előrejelzések alapján állították be, ez a kurzus emelkedésének irányába hat.

Rövid távon ugyanakkor nem látszanak az óriási áremelkedés jelei: augusztus elején és végén közel azonos szinten állt az olaj kurzusa, azonban a hónap közepén jelentős kilengések voltak a piacon. Az utolsó napon viszont meglepetésre zuhanásnak indult a fekete arany ára, ez a tendencia szeptember első napjaiban is folytatódott.

A szeptemberi szállítású WTI könnyűolaj kurzusa a 73 dollár körüli szinten ingadozott a hónap első két hetében, majd az augusztus 14-én nyilvánosságra hozott fogyasztói bizalmi index várakozások alatt maradó értéke megingatta a piacot. A hírre a befektetők nagymértékű eladásokba kezdtek, ezt tovább erősítette a dollár euróval szembeni erősödése, amely csökkentette az árupiaci termékek menedékként való igénybevételének igényét.

Ekkor még több neves elemző cég a fekete arany árának lefelé mutató tendenciáját jövendölte, és ennek megfelelően adtak új célárfolyamokat az év hátralévő részének a kurzusaira. A pennsylvaniai központú Schork Group például 60 dolláros célárat jelzett az augusztus 17-ével kezdődő hétre. Elemzésükben kitértek arra, hogy szerintük az olajpiacon a bika kifulladóban van, és az elmúlt hetekben gyakran hangoztatott válságvége hangulat megszűnése a benzin és ezen keresztül a kőolaj keresletét is visszavetheti, ami a jelenleg rekordmagas szinten álló tartalékok miatt a kurzus csökkenéséhez vezethet. Az elemzők hasonló tendenciákat vártak a benzináraknál is. Az augusztus 14-i 2,02 dolláros árral szemben 1,76 dollárt jövendöltek szeptember közepére, az év végére pedig 1,35-os szintre várták a kurzust.

Két kereskedési nappal később azonban megszűnt a világvége hangulat az árupiacokon: az Egyesült Államok kormánya által nyilvánosságra hozott jelentés azt mutatta, hogy az üzemanyag-tartalékok a várakozásokat meghaladó mértékben estek, ez a fogyasztói bizalmi index gyengélkedése ellenére a fogyasztás nagymértékű emelkedését mutatta. A tartalékok 8,4 millió hordóval estek, ez a legnagyobb csökkenés volt a 2008. május 23-ával befejeződő hét óta. A hírre a szeptemberi szállítású WTI könnyűolaj ára augusztus 17–20. között (ekkor kereskedtek utoljára szeptemberi szállítású könnyűolajjal) 66,75-ról 72,54 dollárra nőtt hordónként, ez 8,7 százalékos növekedésnek felel meg.

A tartalékok zuhanásában azonban nem csak az élénkülő kereslet játszott szerepet, az Egyesült Államok olajimportja 1,41 millió hordóval, 8,11 millió hordóra csökkent; ez a legnagyobb zuhanás a múlt év szeptembere óta, amikor a hurrikán következtében bekövetkezett sérülések miatt az olajfinomítói kapacitás jelentős részét adó telepek szüntették be a működésüket.

Ahmed sejk, Kuvait olajminisztere a csökkenő amerikai importra reagálva kifejtette, hogy szerinte az OPEC-nek fenn kell tartania a kitermelt mennyiség szintjét, nincs szükség további csökkentésekre, mivel ez a mennyiség megfelelő a 70-80 dolláros olajár fenntartására. Az olajtermelő országok szövetsége tavaly decemberben 4,2 millió hordóval csökkentette a napi kitermelést, és az elmúlt két ülésükön változatlanul hagyták a múlt év végén meghatározott szintet. Az OPEC tagjainak következő ülésére a jövő hét közepén, Bécsben kerül sor.

A hónap második felében ismét 73 dollár körül ingadozott a fekete arany ára, egészen a hónap utolsó napjáig, amikor közel 4 százalékos zuhanást követően 69,96 dolláron fejezték be a kereskedést. Elemzők szerint az esés egyik legfőbb oka a közel 6,7 százalékkal zuhanó kínai tőzsde volt.

Szakértők úgy vélik, a távol-keleti piac gyengélkedése a gazdasági élénkülés megtorpanásaként jelenik meg a befektetők szemében, így – ha rövid időtávra is – újra esés várható. VÁ

Jelentősen emelkedhet a tea ára

Az elemzők szerint a teafű ára további 10-15 százalékot emelkedhet jövőre a jelenlegi, rekordmagasnak számító szintről.

Szakértők úgy vélik, a kurzus emelkedését az okozza majd, hogy a nagy raktárak világszerte üresek, és a világ teatermelésének jelentős részét adó három országot – Kenyát, Srí Lankát, Indiát – aszály sújtotta az idén.

A tea kilogrammonkénti ára jelenleg eléri a 4 dollárt, ez az elemzők szerint a következő egy-két hónapban akár 4,5-ig is felmehet.

Szakértők úgy vélik, a kurzus emelkedését az okozza majd, hogy a nagy raktárak világszerte üresek, és a világ teatermelésének jelentős részét adó három országot – Kenyát, Srí Lankát, Indiát – aszály sújtotta az idén.

A tea kilogrammonkénti ára jelenleg eléri a 4 dollárt, ez az elemzők szerint a következő egy-két hónapban akár 4,5-ig is felmehet.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.