A kijárat felé tapogatózik az Európai Központi Bank
Az Európai Központi Bank ma változatlanul, 1 százalékon hagyta az alapkamatot, amely így immár 6 hónapja áll ugyanazon a szinten. Jean-Claude Trichet decemberre ígért konkrét tájékoztatást az EKB várható lépéseiről. Ugyanakkor az exit stratégia meglétére utal, hogy az EKB elnöke úgy fogalmazott: a piac nem várja, hogy a bank újabb, egy éves likviditási akciót hirdessen meg - tudósít a Reuters.
A pénzintézet legutóbb meghirdetett ajánlata (korlátlan forrás, fix kamat mellett) december 16-án lejára és úgy tűnik, ezzel vége is a válság hatására hozott extrém lépéseknek. Trichet nem közölt konkrétumot, de hangsúlyozta, hogy az EKB lassan és fokozatosan vezeti ki a piacról a krízishelyzet miatt hozott lépéseket.
Az RBC Capital Markets elemzője szerint a mai közlés erős célzásnak tekinthető arra, hogy az EKB véget vet a rendkívüli stratégia alkalmazásának és a jövő évben sor kerülhet kamatcsökkentésre is.


