BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tarolnak a bankrészvények

Derekasan lekörözték nagyobb régiós versenytársaikat a hazai bankrészvények, legalábbis, ami az utóbbi egy év árfolyam-alakulását illeti.

A legszembetűnőbb emelkedést az OTP Bank részvénye produkálta: a nagyobbik hazai bankpapír ára csaknem négyszeresére emelkedett egy év alatt, így 6675 forinton zárta az elmúlt hetet. Az elemzők pedig láthatóan optimisták a következő tizenkét hónap várható fejleményeit illetően is: a Bloomberg által nyilvántartott, hét legfrissebb ajánlás közül négy javasol vásárlást, három pedig tartásra vonatkozik. Az OTP-t figyelő elemzők nagy része egyébként a mostani árhoz közeli vagy azt kissé meghaladó célárat tart érvényben, ám a Nomura befektetési bankház szakértője szerint 9200 forintba is kerülhet majd a nagyobbik hazai hitelintézeti részvény.

A befektetők részéről kisebb figyelmet (és forgalmat) generáló FHB sem áll rosszul, hiszen egy év alatt csaknem megháromszorozódott az árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, és ma már 1500 forint közelében mozog a kurzusa. A régióban (így a magyar piacon) is érdekelt, tőzsdén szereplő külföldi bankok közül az Erste ára növekedett a legjobban – majdnem 140 százalékkal – egy év alatt, az Intesa Sanpaolo és a Raiffeisen International kurzusa viszont „csak” jóval szerényebb mértékben emelkedett.

Továbbra is felülteljesíthetik régiós szektortársaikat a hazai bankpapírok, mindaddig, amíg Magyarország marad az egyik legkedveltebb befektetési célpont a világban – véli Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. A térség országaiban ugyanis lazult az államháztartási fegyelem az utóbbi egy évben, míg nálunk szigorú politika folyt, és ez a folyamat tette kedveltté a hazai likvid papírokat, főleg az OTP-t. Maga a választás közvetlen kockázatot nem jelent Herczenik szerint, mindössze abban az esetben, ha nem jönne össze kormányképes többség a parlament egyik térfelén sem, de ma ez a forgatókönyv teljesen valószínűtlennek tűnik. Ám középtávon jelentős kockázat, hogy a jelenlegi hiánycéltól, amely az optimizmus egyik fő motorja, nagyobb eltérés lehet felfelé. BM–GT

Külföldi vevők Amerikában?

Nemsokára elindulhat az USA-ban a régóta emlegetett bankvásárlási hullám, ám a vevők minden bizonnyal külföldről érkeznek majd – írja egy, a CNNMoney.comon megjelent elemzés. A cikk szerint a kanadai hitelintézetek – így például a Royal Bank of Canada – jó eséllyel tűnnek fel vevőként.

A jelenlegi időszak pedig ideális a terjeszkedéshez, hiszen a nagy szereplők energiáit leköti az állami segélycsomagok visszafizetése.

A jelenlegi időszak pedig ideális a terjeszkedéshez, hiszen a nagy szereplők energiáit leköti az állami segélycsomagok visszafizetése.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.