Pénz- és tőkepiac

PSZÁF: Visszaélt a helyzetével az egyik pénzintézet

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. április 8-án, csütörtökön benyújtja a Fővárosi Bírósághoz első közérdekű keresetét, amelyben a Zee Capital Zrt. egyes általános szerződési feltételeit támadja valamennyi érintett fogyasztó nevében.

A Zee Capital Zrt. egyike annak a 12 pénzügyi vállalkozásnak, amelyeket a Felügyelet 2009. második felében kezdett vizsgálni. A társaság működésében és szerződéses gyakorlatában a Felügyelet számos, fogyasztóvédelmi szempontból súlyos rendellenességet tárt fel, ezért a hatósági fellépés, bírság kiszabása mellett szükségesnek ítélte közérdekű kereset indítását is. Ez rendes bírósági eljárás kezdeményezését jelenti, amelyet csak olyan, a vonatkozó jogszabályban meghatározott szervezetek nyújthatnak be, amelyek feladatai között szerepel a fogyasztói érdekek általános védelme.

A Felügyelet a Zee Capital Zrt. ellen benyújtott közérdekű keresetében olyan szerződéses kikötéseket támad, mint a társaság számára indokolatlanul és egyoldalúan kikötött elállási és felmondási jog; az opciós jog 5 éven túli kötelező meghosszabbítása; az adós jogszabály által biztosított valamely jogról való általános érvényű és előzetes lemondásra kötelezése; a biztosítékok halmozott kikötése és ügyfelek hátrányára történő érvényesítése; illetve a díjak jogcímében, mértékében és rendszerében tapasztalható aránytalanság.

A keresettel a Felügyelet azt kéri: a bíróság valamennyi fogyasztónak minősülő félre kiterjedő hatállyal érvénytelenítse a Zee Capital Zrt. üzletszabályzatában és kölcsönszerződéseiben alkalmazott, súlyosan tisztességtelen szerződési feltétételeket, s tiltsa el a társaságot e feltételek jövőbeni alkalmazásától.

A Felügyelet kéri azt is, hogy a bíróság kötelezze a társaságot a tisztességtelennek nyilvánított feltételek bírósági indoklással együtt történő nyilvánosságra hozatalára a Zee Capital Zrt. internetes honlapján, két országos napilapban, s egy szakmai lapban. A kért közzététel egyrészt a fogyasztók tájékoztatását szolgálja, másrészt iránymutatást nyújt a piac többi szereplője számára is, és így a nyilvánosság erejével segíti a fogyasztók általános érdekeinek védelmét.

A pernyertesség következményeként az érvénytelenített feltételek alapján az azzal érintett fogyasztók egyéni kereseti kérelmet nyújthatnak be a Zee Capital Zrt.-vel szemben a bírósághoz káruk, egyéb jogsérelmük orvoslása érdekében.

A mostani lépést további bírósági beadványok követik. Így a Felügyelet a jövő hét elején adja be a New Chance Zrt. egyes szerződési feltételei elleni közérdekű keresetét, az azt követő hetekben pedig további várhatóan 7, a korábbi vizsgálatban érintett pénzügyi vállalkozás szerződéses feltételei ellen készít elő ugyanilyen kereseteket. Ezek benyújtásáról a Felügyelet tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

hitelek hitelező pszáf szabálytalanságok
Kapcsolódó cikkek