Pénz- és tőkepiac

Gyengébben kezdett itthon a Crédit Agricole

A tavalyinál gyengébben indította az évet a Crédit Agricole magyarországi fióktelepe. A bank 200 millió forintos eredménnyel zárta az első negyedévet, de a vezérigazgató szerint az idei évre tervezett szint elérhető, sőt akár meg is haladható.

A Crédit Agricole Corporate & Investment Bank magyarországi fiókja a tavalyi 1,1 milliárd forinthoz képest 200 millió forintos eredménnyel zárta az idei első negyedévet. A bank az első negyedévet 151 milliárd forintos magyarországi mérlegfőösszeggel, 62 milliárd forintos ügyfélhitel-állománnyal és 47 milliárd forint ügyfélbetét-állománnyal zárta. A helyi mérlegfőösszeg 16, a 20, míg a betétállomány 18 százalékkal maradt el a 2009 első negyedévitől.

„A tavalyi év kiemelkedő eredményét nem lesz könnyű megismételni, de kollégáim ügyleti kilátásai biztatóak, így jó esélyünk van arra, hogy eredményeink az idei évben is tartósan javuló tendenciát mutassanak, és elérjék vagy akár meg is haladják a tervezett szintet” – tette hozzá Molontay Tamás, a pénzintézet vezérigazgatója.

Bőven megduplázta tavalyi első negyedéves eredményét az idei első három hónapban a Crédit Agricole SA. A francia bankcsoport az első három hónapban 470 millió eurós eredményt ért el, szemben a tavalyi azonos időszak 202 millió eurójával. A piaci várakozásoktól kismértékben elmaradó eredményben nagy szerepet játszott, hogy a bank befektetési és vállalati üzletágának nyeresége kompenzálta a bankcsoport görögországi veszteségeit.

A francia bankok görögországi kitettségéről az utóbbi időben több elemzés is napvilágot látott. A Crédit Agricole az Emporiki Bankon keresztül van jelen Görögországban, ám annak első negyedéves 209 millió eurós vesztesége sem ingatta meg a pénzügyi válságot is kiemelkedően jó kockázati felárral átvészelő francia pénzintézetet.

mérlegfőösszeg negyedév eredmény profit Bank Crédit Agricole
Kapcsolódó cikkek