BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ugrándozó forintárfolyam, mínuszban záró tőzsde

Csütörtökön a nap folyamán a 3 százalékos mínuszt is meghaladta a BUX értéke, majd az index végül 2,8 százalékos csökkenéssel zárt. A napi forgalom 34 milliárd forintot ért el. A vezető részvények közül a legrosszabbul a negyedéves gyorsjelentését közzétevő Mol szerepelt; zárásra a részvények 4,57 százalékot veszítettek értékükből, s 17 750 forintra estek. Az OTP 2,36, a Magyar Telekom 1,47 százalékot gyengült, 5995, illetve 670 forintra. A gyógyszercégeknél a Richter-papírok árfolyama 1,7, az Egisé 3,83 százalékot esett.

Nagy kilengéseket produkált a forint csütörtökön. Napközben 284 forint felett is megfordult az euró árfolyama, és a zloty is jelentősen gyengült. Piaci pletykák szerint a lengyel jegybank be is avatkozott, ez erősítette a lengyel és a magyar devizát. Az eurót tegnap késő délután 281,84 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 279,70 forint után. A dollárért ugyanekkor 228,54 forintot kértek 1,2345 dolláros euróárfolyam mellett. A svájci frank 198,24 forinton forgott, szemben a szerdai 197,87 forinttal. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.