BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágultak a devizák, mínuszba csúszott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 341 pontos, 1,5 százalékos csökkenéssel, 22 497 ponton zárt múlt hét pénteken. A forgalom a hét utolsó kereskedési napján átlagosan alakult, zárásra több mint 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között. A pesti börze negatív teljesítményéhez leginkább az OTP járult hozzá, a bankpapír ára ugyanis 3,4 százalékkal csökkent a nap folyamán, 5140 forintra faragva le az értékét. A Mol árfolyama alig változott; a 0,02 százalékos, 20 595 forintra történő gyengülés nem okozott számottevő elmozdulást a részvényárakban. A Magyar Telekom árfolyama három forinttal, 688 forintra esett vissza. A nap végére a Richter-papírok 1,99 százalékkal zsugorodtak, s 44 300 forinton álltak meg, míg az Egis 20 400 forintos jegyzése 1,64 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtökinél. A forint tovább gyengült, mind a nemzetközi hangulat romlása, mind a nehézkes budapesti IMF–EU-tárgyalások miatt: késő délután 282,15 forintot kértek egy euróért. A dollár jegyzésára ugyanekkor 217,93 forinton állt, míg a svájci frank 208,35 forinton forgott a kereskedésben. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.