BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödött, majd gyengült a forint, a BUX pluszban zárt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe pozitív tartományban, 1,2 százalékos emelkedéssel, 22 200 ponton zárt a hét első kereskedési napján. A vezető részvények közül a Mol árfolyama 1,3 százalékkal, 19 760 forintra erősödött, az OTP-papírok ára 3 százalékkal, 5180 forintra emelkedett, a Magyar Telekom pedig 0,8 százalékkal, 670 forintra drágult. A gyógyszergyári papírok azonban ellentétesen mozogtak: a Richter 0,3 százalékos értékvesztés után 44 450 forinton zárt, míg az Egis 0,2 százalékkal, 20 900 forintra gyengült a nap végére. A forint erősödéssel kezdte a napot, reggel negyed tízkor 285,59 forintot kértek az uniós devizáért, 220,95 forintot a dollárért és 209,80 forintot a svájci frankért. A nap előre haladtával azonban a forint – a hangulat romlásával – fokozatosan veszítette el előnyét. A nap második felében már 286,85 forintot kellett adni egy euróért. A dollár 221,80, míg a svájci frank 211,45 forintra drágult.

A vezető nemzetközi piacokon a reggeli pozitív nyitás után nem volt nagy elmozdulás, majd délután az amerikai tőzsdék felfelé indulása javította a hangulatot. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.