Lassan magához tér a forint
Más országok esetében, így például a Romániával folytatott IMF-tárgyalások felfüggesztése idején is a nemzeti valuta hirtelen gyengülése következett be. Igaz, akkor a lejnek két nap is kellett ahhoz, hogy 2 százalékot veszítsen az értékéből, a forintnak hétfőn egy is elegendőnek bizonyult. A visszaerősödéshez viszont általában öt-hat nap szükséges – állítja Németh Dávid, az ING Bank vezető elemzője. A magyar deviza esetében ez a „kényelmes” 282-283 forintos euróárfolyamot jelentheti.
A forint azonban egyelőre csak az euróval szemben kezd magához térni. A dollár árfolyama ugyan 222 forint alatt is megfordult a reggeli órákban, majd ezt követően látványosan erősödni kezdett, olyannyira, hogy kora délután már át is lépte a 225-ös szintet. Késő délutánra aztán már csak 223,46 forinton jegyezték a tengerentúli fizetőeszközt. A devizaalapú hitelben eladósodottak számára oly fontos svájci frankkal szemben ugyancsak gyengült kedden napközben a forint: a reggeli 211-212 forintos szintről 213 forintra, sőt kora délután 214 fölé is felszökött a jegyzésár. Majd este felé újra inkább a 212 forintot közelítette az alpesi deviza.
A forintpiacon összességében a piaci szakértők általános bizonytalanságot várnak a következő időszakban, és kissé borúlátóan úgy ítélik meg, hogy a kormány és az IMF–EU közti újabb tárgyalásig nem stabilizálódik a hazai deviza árfolyama. Németh Dávid külön felhívta a figyelmet arra, hogy a forint árfolyama a szokásosnál is érzékenyebb, vagyis bármilyen negatív külpiaci hír hatványozottan ronthatja a hazai fizetőeszköz értékét. Ehhez elég egy roszszabb amerikai gyorsjelentés vagy más negatív üzenetet hordozó makrogazdasági adat. Németh Dávid ugyanakkor egyelőre nem vár jegybanki kamatemelést, erre a lépésre szerinte csak akkor lehet számítani, ha a forint árfolyama az euróval szemben megközelítené a 300 forintot.
Elemzői vélemények szerint a következő néhány napban mégis az tűnik a legbiztosabbnak, hogy a nemzetközi események mellett a különböző hazai nyilatkozatok befolyásolják majd jelentősen a forint árfolyamát. Hasonlóan ahhoz, ahogy Orbán Viktor keddi bejelentése után is reagált a piac; miután a miniszterelnök közölte, hogy a kormány tartja magát a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött szerződéshez és a benne foglalt 3,8 százalékos hiányhoz, a forint megerősödött. Jelentősebb változás még talán csütörtökön jöhet, amikor a parlament várhatóan áldását adja a bankadóra. A kérdés már csak az, milyen reakciókat vált ez ki a nemzetközi pénzügyi szervezetekből és a piaci szereplőkből.
Az IMF–EU-tárgyalások felfüggesztésével kapcsolatosan a Raiffeisen Bank elemzése tartósabb bizalomvesztést vár, mint amit június elején Kósa Lajos fideszes ügyvezető alelnök, majd Szijjártó Péter kormányfői szóvivő bejelentése okozott, amikor a görög államcsődhelyzethez hasonlították a magyar költségvetés állapotát. A Raiffeisen napi elemzése szerint a dollár emelkedését már egyre kevesebben várják, ami az euró pozícióját javíthatja. Amennyiben a nagyobb kockázatkeresés lesz a jellemző a világgazdaságban, az még akár a forintot is erősítheti.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mindenesetre már a pozitív tartományt célozta a hét második napján: 100,32 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel, 21 943,70 ponton zárt kedden. A vezető részvények között az OTP Bank papírjai 1,44 százalékkal, 4920 forintra drágultak a nap folyamán, a Mol-részvények értéke viszont 1 százalékkal, 19 805 forintra csökkent. HÉ
Gyengén sikerült az állampapír-aukció
A csekély érdeklődés miatt a tervezettnél 10 milliárd forinttal kevesebb magyar állampapír kelt el a tegnapi aukción, a visszafogott befektetői kereslet az IMF-tárgyalások megszakításával és az ebből következő bizonytalansággal magyarázható. A kötvénypiaci árazások szerint egy hónapon belül kamatemelésre kerülhet sor. Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) kedden 45 milliárd forint értékben kínált fel három hónapos kincstárjegyeket a befektetőknek, akik mindössze 52 milliárd forint értékben tettek ajánlatokat. A visszafogott érdeklődés miatt az ÁKK végül az eredeti tervnél 10 milliárd forinttal alacsonyabb értékben bocsátott ki kincstárjegyeket. A 35 milliárd forint értékű csomag 5,47 százalékos átlaghozam mellett kelt el.A visszafogott keresletet jelzi, hogy az utóbbi két aukción a meghirdetett 45 milliárdos összegre 100 milliárd forint feletti ajánlat volt.
A visszafogott keresletet jelzi, hogy az utóbbi két aukción a meghirdetett 45 milliárdos összegre 100 milliárd forint feletti ajánlat volt.-->


